Netes fenyegetés miatt zártak le egy német iskolát

Vágólapra másolva!
Újabb ámokfutótól tartva lezárt egy iskolát a német rendőrség Baden-Württenberg tartományban, miután egy chatszobábban állítólag megfenyegették az intézményt. A rendőrök nem találtak semmi gyanúsat, de azt mondták, a szerdai winnendei vérengzés miatt komolyan kellett venniük a fenyegetést.
Vágólapra másolva!

Rendőrök fogadták péntek reggel a württembergi Ilsfeld szakközépiskolájába érkező diákokat. Az épületet azért zárták le, mert a hatóságok szerint az éjszaka folyamán egy internetes chatszobában megfenyegették az iskolát. A 650 diákot a rendőrök már útközben megállították, és átkutatták az épületet, de nem találtak senkit és semmit, ami gyanús lett volna.

Miután 11 óra körül végeztek a kutatással, Rainer Köllner rendőrségi szóvivő azt mondta, konkrét fenyegetésről kaptak információ, amit nagyon komolyan kellett venniük. Szerdán ugyanis a szintén württembergi Winnenden középiskolájában - illetve menekülés közben - 15 embert ölt meg egy 17 éves volt diák. A vérfürdő után rendőrség figyelmeztetett, hogy a következő napokban az ámokfutónak követői akadhatnak.