Arcát eltakarva lépett a tárgyalóterembe Josef Fritzl

Vágólapra másolva!
Hatalmas sajtóérdeklődés közepette kezdődött hétfőn az ausztriai St. Pöltenben a lányát 24 évig házának pincéjében fogva tartó, és vele vérfertőző viszonyt folytató Josef Fritzl pere. A férfit többek között nemi erőszakkal, vérfertőzéssel, gyilkossággal vádolják. A per gyors lesz, pénteken már ítélet várható.
Vágólapra másolva!

Nemi erőszak, vérfertőzés, személyi szabadság korlátozása miatt kell felelnie Josef Fritzlnek, aki 24 évig tartotta háza pincéjébe zárva lányát, akitől hét gyermeke született. A 73 éves férfi pere hétfőn kezdődött el. A vádak között szerepel a gondatlanságból elkövetett emberölés is, mivel lánya egyik tőle született gyermeke nem sokkal világra jövetele után meghalt.

A vezető bíró két óra után elrendelte a nyilvánosság kizárását. A bizonyítékokat ugyanis zárt tárgyaláson mutatják be - elsősorban család magánéletének megóvása érdekében -, szerepel köztük Fritzl lányának több órás tanúvallomása is. A tárgyalási napok fejleményeiről utólag, szerkesztett beszámolókat közöl majd a bíróság, a sajtó képviselői csak az ítélet kihirdetésekor, pénteken lehetnek jelen.

Fritzl úgy lépett be a tárgyalóterembe, hogy az arcát eltakarta egy kék aktatartóval, így - a jelenlévő fotóriporterek felháborodására - nem lehetett lefotózni őt. A tárgyalás során higgadtan viselkedett, a bíró kérdésére Fritzl teljes egészében vagy részben elismerte bűnösségét a vádpontok többségében. A gondatlanságból elkövetett emberölés és a rabszolgasorban tartás vádját visszautasította.

Forrás: AFP
További képekért kattintson!

Fritzl ügye Ausztria utóbbi évtizedeinek egyik legsúlyosabb bűncselekménye, a pert hatalmas sajtóérdeklődés kíséri. A BBC szerint körülbelül 200 újságíró gyűlt össze St. Pöltenben, ahol a pert tartják, ám a bírósági tárgyalóterembe csak 100 embert engednek be. A hatóságok repüléstilalmi zónát alakítottak ki a bírósági épület feletti légtérben, hogy megakadályozzák a híradósok helikoptereinek repülését.

Az áldozatok - a feleség és a gyerekek, Elisabethet is beleértve - saját érdekükre hivatkozva nem kívánnak sem tanúskodni, sem megjelenni a tárgyaláson. Fritzlt DVD-felvételről szembesítik az áldozatok, legfőképp az Elisabeth által elmondottakkal. Az előzetesen rögzített vallomások mintegy 11 órát tesznek ki. A per során szakértőket, köztük pszichiátereket is meghallgatnak.

A több hónapig tartó vizsgálat után az alsó-ausztriai tartományi ügyészség tavaly novemberben emelt vádat Fritzl ellen. Ha a St. Pölten-i bíróság esküdttanácsa az összes vádpontban bűnösnek találja a mérnököt, akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik. Fritzl sorsáról nyolc esküdt fog dönteni: ők állapítják majd meg a bűnösségét vagy felmentik a vádak alól. Az ítéletet három hivatásos bíróval együtt határozzák majd meg az esküdtek.

Bár a tavaly elvégzett pszichiátriai vizsgálat szerint Fritzl végig tudatában volt cselekedete súlyának és következményének, a szakértői vélemény szerint nagyfokú lelki-szellemi elferdülés mutatható ki nála. Emiatt az ügyészség kezdeményezte, hogy büntetését abnormális elítéltek intézményében helyezzék el.