Maffiagyanúval vettek őrizetbe húsz embert Olaszországban

2009.03.16. 19:45

Őrizetbe vettek az olasz hatóságok húsz embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban álltak a calabriai maffiával. A hatóságok szerint a húsz gyanúsított közül nyolcan maffia-bűncselekményeket követtek el, de akad, akit illegális fegyvertartás miatt állítanak bíróság elé.

"Húsz embert vettünk őrizetbe, tizenegyet a mi régiónkban, kilenc másikat pedig az ország déli részében" - közölte egy nevének elhallgatását kérő Milánó-környéki csendőrtiszt, aki részt vett az akcióban. A gyanú szerint az őrizetbe vett emberek meghamisítottak különböző versenytárgyalásokat és kapcsolatban álltak a calabriai maffiával, a N,Dranghetával.

A húsz emberből nyolcat maffia-bűncselekményekkel gyanúsítanak, és elítélésük esetén legkevesebb 15 évi börtönbüntetés vár rájuk, míg a többieknek különböző más bűncselekmények, így illegális fegyvertartás miatt kell bíróság elé állniuk. Manlio Minale milánói főügyész sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az akcióval a N,Drangheta harmadik nemzedékét sikerült felfedezniük Lombardiában.

Az első generáció zsarolással és kábítószer-kereskedelemmel foglalkozott, a második titkos részvényesként férkőzött be vállalatokhoz, míg a harmadik generációt olyan vállalkozók képviselik, akik maffiamódszerekkel dolgoznak. A N,Drangheta az egyik leghatalmasabb olaszországi maffiává vált, üzleti forgalmát az Eurispes olasz intézet 2007-ben 44 milliárd euróra becsülte, ami az olasz GDP 2,9 százalékának felelt meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKK