Bush nem hajlandó bírálni Obamát

Vágólapra másolva!
Gerorge Bush volt amerikai elnök nem akarja bírálni utódát, ellenben felszólította híveit, hogy segíteni kell a munkájában Barack Obamát. Bush közölte, hogy könyvet ír elnöksége legnehezebb döntéseiről. A volt alelnök, Dick Cheney azonban a napokban élesen kikelt az új elnök ellen, azt állította, Obama politikája gyengíti Amerika biztonságát.
Vágólapra másolva!

George Bush nem hajlandó bírálni utódát - erről a korábbi amerikai elnök maga beszélt helyi idő szerint kedden a Calgaryban. A kanadai városban első ízben mondott beszédet Bush a nyilvánosság előtt a Fehér Házból való távozása óta. "Megérdemli hallgatásomat" - fogalmazott Bush, és hozzátette, az a kívánsága, hogy az új elnök sikerrel járjon.

"Nem fogom az időmet (Barack Obama) kritizálásával tölteni, sok bírálója akad" - mondta, és jelezte, hogy könyvet tervez írni elnöksége 12 legnehezebb döntéséről. "Sokkal jobban szeretem a hazámat, mint a politikát" - jelentette ki a meghívásos üzleti rendezvényen. Egyben nagyon fontosnak nevezte, hogy Obamának segítséget kell nyújtani munkájában.

Az egykori alelnök, Dick Cheney első tévés interjújában a napokban viszont élesen kikelt az új elnök ellen. Azt állította, Obama politikája gyengíti Amerika biztonságát. A legnépszerűbb konzervatív rádiós kommentátor, Rush Limbaugh pedig arról beszélt, hogy reményei szerint Obama kudarcot vall.

Bush látogatásával egy időben 200 fős tömeg tiltakozott Calgaryban a volt amerikai elnök látogatása ellen. Némelyek cipőt dobáltak egy Bush-bábura, az egyik tüntető azt mondta, Kanadának nincs semmi haszna abból, ha háborús bűnösök utaznak az országba.