Túllépne a Sólyommal történteken a magyar Külügy

Vágólapra másolva!
Túl kell lépni Sólyom László erdélyi útja miatti feszültségen a magyar Külügyminisztérium szerint. Románia viselkedése nem elfogadható, de előre kell nézni a külügyi tárca szóvivője szerint. Sólyom március 15-ei erdélyi útja, a leszállási engedély román megtagadása diplomáciai vihart okozott Románia és Magyarország között.
Vágólapra másolva!

Túl kell lépni az államfő erdélyi útjával kapcsolatos problémákon - jelentette ki a Külügyminisztérium szóvivője, Szelestey Lajos. "Ezer szállal köt össze az élet minket", a NATO- és az EU-kapcsolatok alapján, a jószomszédi viszony alapján, a két országban élő kisebbségekre való tekintettel "azt mondjuk, hogy nézzünk előre" és próbáljuk megkeresni, hogyan lehet az eddigi kapcsolatokat magasabb szintre emelni - fogalmazott, hozzátéve: a Külügyminisztérium nem akar politikai kérdést csinálni az ügyből, és nem viszi nemzetközi színtérre az ügyet.

"A magyar Külügyminisztérium úgy gondolja, hogy nem követett el hibát. Épp ezért nem érthető a román fél reakciója. Nem fogadható el magyar szempontból az a román reakció, hogy Sólyom László útja nem szolgálta a két ország közötti stratégiai együttműködést" - mondta a szóvivő.

Szerdán Göncz Kinga külügyminiszter találkozott az államfővel, és megvitatták az erdélyi látogatáson történteket. Sólyom a találkozón azt mondta, hogy a határon túli magyarsággal kapcsolatban mindig csak olyasmit nyilatkozik, ami nem ellentétes a szomszédos országos alkotmányos rendjével, és összhangban van az uniós normákkal és gyakorlattal. Sólyom ezzel Basescu román elnök vádjaira reagált, aki kedden azt rótta fel neki, hogy időnként olyan nyilatkozatokat tesz, amelyek nem összeegyeztethetők a román alkotmánnyal.

Sólyom március 15-ei romániai utazása körül már a hétvégén diplomáciai vihar tört ki. A román hatóságok a ugyanis nem adtak leszállási engedélyt magyar államfő repülőgépének, így végül Sólyom autóval utazott a romániai magyarokkal közös ünnepi megemlékezésre.

A magyar Külügyminisztérium emiatt jegyzékben tiltakozott a román kormánynál. A kedden kiadott szóvivői nyilatkozat szerint "az eredetileg március 15-ére tervezett látogatás megszervezését (...) veszélyeztette", hogy a román hatóságok nem engedték leszállni Sólyom gépét. A nyilatkozat szerint Magyarország idejében és megfelelő formában jelezte Romániának az államfő látogatását. A diplomáciai jegyzék a nyomatékos közlés formája, általában egy állam rosszallását fejezi ki egy másik felé.

Később a román külügyi tárca is kiadott egy nyilatkozatot, amelyben ugyan kijelenti, hogy nem akarták korlátozni Sólyom László látogatását, de egyúttal kritikát is megfogalmaz a magyar féllel szemben. A minisztérium szerint fontos, hogy a diplomáciai dokumentumokban és a megnyilatkozásokban pontosan nevezzék meg a helyhatósági intézményeket. Az MTI szerint a közlemény ezzel kimondatlanul is arra utal, hogy a látogatást bejelentő magyar levélben szó szerint fordították le a Hargita megyei önkormányzat nevét (autoguvernare), holott a hivatalos megnevezés szerint az "tanács" (consiliu).

Kedden este - miután aznap a román és a magyar diplomácia is igyekezett csillapítani a feszültséget - Basescu román államfő a televízióban nyilatkozott az ügyről. Ebből úgy tűnik, hogy az elnök szerint nem véletlen szótévesztésről van szó, hanem egy tudatos hozzáállás eredményéről. A román államfő ugyanis arról beszélt, hogy Sólyom László gyakran látogat Romániába, és gyakran tesz olyan nyilatkozatot, amely nem tartja tiszteletben Románia alkotmányát.