Megfékezték a tüzet London központjában

Vágólapra másolva!
Hatalmas tűz ütött ki szerdán London központjában egy irodaépületben, ahonnan mintegy 130 embert kellett kimenekíteni. A tűzoltóság szerint senki nem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint 15:40-kor érkezett bejelentés a tűzoltóságra arról, hogy tűz ütött ki egy épületben London központjában, a brit főváros egyik nevezetességének számító Szent Pál katedrálistól mintegy 800 méterre. Az egyik bírósági szerv által használt épület épp felújítás alatt állt, de így is 130 embert kellett kimenekíteni, és két szomszédos ingatlan egyes részeit is kiürítették - írja a BBC. A hatóságok szerint nem sérült meg senki. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.

Forrás: MTI

A tüzet estére sikerült megfékezni, de az oltás nem fejeződött be. A legintenzívebb időszakban mintegy 65 tűzoltó dolgozott egyszerre a BBC szerint. A Daily Telegraph internetes kiadása azt közölte, hogy a környező utcákat is lezárták. Az egyik épület tetején gáztartályok voltak, azokat robbanásveszélytől tartva eltávolították.