Falusiak százait hurcolják el boszorkánydoktorok állami megrendelésre Gambiában egy nemzetközi jogvédő szervezet szerint. Az elfogottakat állítólag hallucinogén főzettel itatják, megverik, és beismertetik velük, hogy boszorkányok. Közel ezer embert kínoztak már meg így a jogvédők szerint. Yahja Jammeh elnök állítólag azt hiszi, nagynénje boszorkányok ármánykodásának esett áldozatul.

Állami közreműködéssel folyik a boszorkányvadászat Gamibában - jelentette az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet. A jogvédők szerint ezer embert hurcoltak el falvaikból a boszorkánydoktorok, és titkos állami fogolytáborokba vitték őket, ahol hallucinogén anyagokat itattak velük. Az ital sokuknak okozott komoly veseproblémákat, két ember bele is halt ebbe.

A fejlemények egy országos boszorkányüldöző kampány részei - állítja az AI. A jogvédőknek nyilatkozó szemtanúk szerint a boszorkánydoktorokat - akik azt állítják magukról, hogy a szomszédos Guineából jöttek - rendőri, katonai egységek, a nemzeti titkosszolgálat ügynökei, illetve Yahya Jammeh gambiai elnök személyes testőrsége, a "zöld fiúk" kísérik. A beszámolók szerint a falvakba fegyveres kísérettel érkező boszorkánydoktorok az általuk boszorkánynak kikiáltott, zömében idősebb embereket hurcolják el, nemritkán puskacsöveket nyomva hátuknak.

Titkos fogolytáborokba viszik őket, ahol egyeseket napokig is bent tartanak. Erőszakkal hallucinogén italt itatnak velük, amitől látomásaik lesznek és szeszélyesen viselkednek, ezután beismertetik velük, hogy boszorkányok. Több embert durván bántalmaztak.

Legutóbb március 9-én történt ilyen eset. A Foni Jarrol körzetben fekvő Sintetet keresték fel, ahonnan 300 embert hurcoltak magukkal az elnök Kanilai-i farmjára. Szemtanúk szerint véletlenszerűen választottak ki 300 embert, akiket buszokra tereltek, elvittek a farmra, ahol mérgező növényekkel kevert "piszkos vizet" itattak velük, és meg is fürdették őket a folyadékban. Sokan kaptak azonnal hasmenést, gyomorrontást, és hánytak, miközben kiszolgáltatottan fetrengtek kínjukban. "Nem hiszem el, hogy ilyen megtörténhet Gambiában. Ez a sötét középkor" - idézte az egyik áldozatot az AI.

A boszorkányüldözés egyelőre csak az elnök farmja közelében fekvő Foni Jarrol körzetben folyik, de sokan tartanak attól, hogy hamarosan továbbterjed az erőszak. Casamance körzetből már több százan menekültek el a szomszédos Szenegálba, miután az ő falvaikat is meglátogatták a boszorkánydoktorok.

A boszorkányokat üldöző doktorokat a szomszédos Guineából hívta be Jammeh elnök az év elején, miután meghalt nagynénje, akinek halálát állítólag boszorkányok mesterkedéseinek véli.

A boszorkánydoktorok tetteiről az egyik ellenzéki lapba cikket publikáló, 2006-ban elnökjelöltként induló Halifa Sallah ellenzéki vezetőt letartóztatták, lázadással és kémkedéssel vádolják. A jogvédők a boszorkányüldözés azonnali leállítását és a felelősök megbüntetését követelik a gambiai vezetéstől.