Óriási készültség és letartóztatások a londoni G20 előtt

Vágólapra másolva!
Négy fiatalt vettek őrizetbe a brit rendőrök, mert azt feltételezik, hogy erőszakkal akarták megzeverni a szerdán kezdődő londoni G20 csúcstalálkozót. A brit rendőrség az évtized legnagyobb tüntetésére készül, amely könnyen erőszakba torkollhat.
Vágólapra másolva!

Nem fogjuk tolerálni az utcai erőszakot a szerdán kezdődő G20 csúcstalálkozó alatt - jelentette ki Gordon Brown brit miniszterelnök a Daily Mail szerint az után, hogy londoni nyomozók őrizetbe vettek négy embert, akikről azt feltételezik, hogy erőszakkal akarták megzavarni a világ legfejlettebb és fejlődő országainak csúcstalálkozóját.

A négy őrizetbe vett embernél egy Kalasnyikov-géppuska utánzatát, hatástalanított fegyvereket és vadászpuskákat is találtak. "Tűzijátékból rögtönzött robbanóanyagot" is találtak náluk a brit rendőrök. A Daily Mail szerint a céljuk az volt, hogy megzavarják a G20 találkozóját.

Őrizetbe vettek egy 16, egy 19 és egy 25 éves férfit, illetve egy 20 éves nőt. A legidősebbet állítólag graffitizés közben érte tetten a rendőrség Plymouth városában. Van egy ötödik gyanúsított is: egy nő, akit kihallgatása után elengedtek.

Brown kiáll az erőszak ellen

Gordon Brown azt mondta a GMTV televíziónak, hogy a rendőrség "nagyon gyorsan" fog fellépni azokkal szemben, akik veszélyeztetik mások épségét. A brit kormányfő szerint békés módon mindenki kifejezheti a véleményét a veszélyeztetett munkahelyekről, a klímaváltozásról és a globális szegénységről.

A brit rendőrség szerint nagyszabású tüntetések várhatók a G20-as csúcs alatt Londonban. A rendőrség információi szerint több szélsőséges csoport aktivizálta magát. Szerdától várhatóan 3000 rendőr néz majd farkasszemet 100 ezer tüntetővel London pénzügyi központjában, a Cityben. A Daily Mail szerint a brit történelem legköltségesebb rendőri mozgosítása várható: kb. 8 millió fontot (2,66 milliárd forint) tesznek majd ki a költségek.

A londoni Excel-központot, a csúcs helyszínét körbekordonozzák. Ugyanez várható az amerikai nagykövetség épületénél is. A rendőrök az évtized legerőszakosabb tüntetésére számítanak.