Magával is végzett a bevándorlókra lövöldöző túszejtő

Vágólapra másolva!
Körülbelül negyven embert ejtett túszul egy fegyveres New York államban az USA-ban pénteken. A támadó egy amerikai civil szervezet épületébe hatolt be, 13 embert lelőtt, 4-et megsebesített, majd magával is végzett.
Vágólapra másolva!

Legalább 40 embert túszul ejtett egy fegyveres férfi New York államban az USA-ban, miután lövöldözni kezdett egy civil szervezet épületében. A támadó a bevándorlók beilleszkedéséhez segítséget nyújtó American Civic Associationnek a New Yorktól északkeletre fekvő Binghamptonban lévő épületébe hatolt be helyi idő szerint péntek délelőtt.

A helyi rendőrfőnök az incidens után tartott sajtótájékoztatóján közölte, összesen 14 halottat találtak az épületben, és jó okuk van feltételezni, hogy a gyilkos túszejtő is közöttük van. Az egyik holttesten ugyanis lőszerrel teli hátizsák volt. A rendőrök két kézifegyvert találtak a helyszínen.

Egy helyi kongresszusi képviselő szerint a támadó egyszerűen besétált az épület egyik termébe, ahol bevándolrók írták az amerikai állampolgársághoz szükséges vizsgát, és szó nélkül tüzet nyitott a bent lévőkre. A lövöldöző elől 26 ember az épület pincéjében keresett menedéket.

Szemtanúk szerint a támadó egy 20-as éveiben járó ázsiai származású - feltehetően vietnami - férfi volt, zöld nylondzsekiben, és sötét keretes napszemüvegben. Mielőtt behatolt volna az épületbe, kocsijával eltorlaszolta a hátsó kijáratot, majd a főbejáraton bement. Ott azonnal tüzet nyitott a recepciósokra, akik közül az egyiket megölte, de a másik, noha gyomrába kapott egy golyót, értesíteni tudta a rendőröket.

A rendőrség gyorsan kiért, azonnal lezárt néhány környező utcát, és biztosította a szomszédos épületeket. A civil szervezet irodaházából először nem sokkal déli12 óra után jött ki körülbelül 10 zokogó alkalmazott, majd 40 perc múlva újabb tíz fő távozhatott. A CNN szerint délután 2 óra 40 perckor a túszdráma befejeződött, és a többi túsz is kiszabadult.

A rendőrök két embert műanyag bilincsekben vezettek el, de később közölték, nem gyanúsítottak voltak. Az esetnek néhy súlyos sebesültje van.

A túszejtő motivációjáról egyelőre nem tudni semmit, egy, a CNN-nek nyilatkozó szakértő szerint egy magányos, zavart elméjű emberről lehetett szó, mint a korábbi hasonló esetekben.