A moldovai elnök a szavazatok újraszámlálását kéri

Vágólapra másolva!
Arra kérte a moldovai alkotmánybíróságot Vladimir Voronin Moldova elnöke, hogy rendelje el a parlamenti választások voksainak teljes újraszámlálását. Az ellenzék szerint a választásokat már a választói névjegyzékek összeállításakor meghamisították. Voronin azt is mondta, bizonyítékok vannak, hogy románok is részt vettek a választások utáni zavargásokban.
Vágólapra másolva!

Vladimir Voronin elnök pénteken felkérte a moldovai alkotmánybíróságot, hogy rendelje el a parlamenti választások voksainak teljes újraszámlálását az ország stabilitásának helyreállítása érdekében. "Annak a pártnak az elnökeként, amely kétségkívül győzött a méltányos és demokratikus versengésben, azzal a kéréssel fordulok az alkotmánybírósághoz, hogy hozzon egyértelmű döntést az április 5-i parlamenti választásokon leadott voksok teljes újraszámlálásának szükségességéről" - idézte az Omega moldovai hírügynökség Voronint, aki kifejtette, hogy a teljes újraszámlálás fontos érv lesz a politikai stabilitás, a béke és a kölcsönös bizalom helyreállítása mellett a Moldovai Köztársaságban.

Az ellenzék vitatja a vasárnap megtartott választások eredményét, amelynek eredményként a fővárosban tüntetést szerveztek, ami kedden zavargásokba torkollott. Ennek során körülbelül 200 embert őrizetbe vettek. Péntek délelőtt 10 órára is szervezett az ellenzék tüntetést, de végül nem tartotta meg, csupán néhány tucatnyian gyűltek össze a kormány székhelye előtt.

A kommunista párt, amelynek az államfő is tagja, a központi választási bizottság által közölt hivatalos adatok szerint az első helyen végzett a szavazatok kis híján 50 százalékával, 60 helyet szerezve a 101 tagú törvényhozásban. Ez eggyel kevesebb mandátum, mint amennyi garantálná a párt elnökjelöltjének győzelmét a parlamentben az államfő közelgő megválasztásakor. Voronin 2001 óta van hatalmon, eddig kétszer volt elnök, és az alkotmány értelmében harmadszor már nem lehet.

Az ellenzék elutasította az államfő gesztusát, mondván, hogy nem a szavazatokat kell újraszámlálni, hanem a "holt lelkeket" is tartalmazó választói névjegyzékeket kell megvizsgálni. Serafim Urechean, a Mi Moldovánk ellenzéki pártszövetség vezetője szerint a választásokat már a választói névjegyzékek összeállításakor meghamisították.

A moldovai elnök azt is mondta, hogy "bizonyítékaik" vannak arra, hogy az "államcsínykísérletben", a zavargásokban román állampolgárok is részt vettek a hét elején. Az államfő szerint az ellenzék Románia nagykövetségével konzultált a választási kampány minden szakaszában, és Bukarest "szervezte meg" azt, hogy román diákok utazzanak Chisinauba, hogy részt vegyenek az utcai megmozdulásokon.
Voronin bírálta, hogy "valamennyi román média aktívan támogatta az utcai megmozdulásokat, és úgy számoltak be a történtekről, mint egy igazságos és forradalmi eseményről".

A moldovai főügyészség pénteken bejelentette, hogy őrizetbe vették Nicolae Iordan román állampolgárt, akit a parlament és az elnöki hivatal épületének kifosztásával végződött zavargások megszervezésével gyanúsítanak. A férfinél találtak egy részletes Chisinau-térképet, továbbá kormányzati épületekről készült fényképéket és Molotov-koktélokat. Nicolae Gurbulia moldovai főügyész egyelőre nem kívánt a nyomozás részleteiről beszámolni, de - mind mondta - világosan kirajzolódik a "román nyom", amire tárgyi bizonyítékok is vannak.