Tüntetők törtek be a thaiföldi belügyminisztériumba

2009.04.12. 11:30

Rendkívüli állapotot hirdettek ki vasárnap a thaiföldi fővárosban egy nappal azután, hogy a tüntetések miatt a kormány kénytelen volt elhalasztani a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozóját. A demonstrálók vasárnap betörtek a belügyminisztérium épületébe. A kormányfő erőszak alkalmazásával fenyegette meg a tüntetőket, a főváros több pontján harckocsik jelentek meg.

Több száz kormányellenes tüntető behatolt vasárnap a thaiföldi belügyminisztérium épületébe - írja a BBC. A katonák figyelmeztető lövéseket adtak le, de nem próbáltak megállítani a vörös inget viselő demonstrálókat.

A tüntetők egyik vezetőjük szabadon bocsátását követelték, akit vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A tiltakozók Veddzsadzsiva Abhiszit miniszterelnököt keresték, akiről úgy tudták, az épületben volt. A BBC szerint azonban a kormányfőnek sikerült autóval elmenekülni.

Később a tüntetők eltorlaszoltak a fővárosban több forgalmas útkereszteződést, valamint birtokba vettek több buszt és két páncélozott katonai járművet. A kormányfőt azzal vádolják, hogy a hadsereg bábja, és parlamenti átpártolások révén, törvénytelenül vette át a miniszterelnöki hatalmat négy hónapja, ezért új választásokat követelnek.

Az ellenzéki tüntetők nem sokkal azt követően törtek be a belügyminisztériumba, hogy a kormány rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosban. Később a miniszterelnök azt mondta: beveti a tüntetők ellen a fegyveres erőket, ha nem hagynak fel a demonstrációkkal.

Thakszin Sinavatra volt kormányfő támogatói már pénteken több kormányépület elé vonultak és a kormány lemondását követelték. A megmozdulások miatt szombaton a kormány kénytelen volt elhalasztani a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) pattajai csúcstalálkozóját.  A tüntetők ugyanis szombaton megrohamozták a csúcstalálkozó székhelyéül szolgáló pattajai szállodaegyüttest.

A gazdasági világválságról szóló, kétnaposra tervezett találkozón tíz délkelet-ázsiai ország, valamint Kína, Japán, Dél-Korea, India, Ausztrália és Új-Zéland állam- és kormányfői vettek volna részt. A találkozó elhalasztása komoly presztízsveszteséget okozott a thaiföldi kormánynak. A kormányfő ezért azt ígérte, komoly intézkedéseket fog bevezetni a rend helyreállítása érdekében.

Vasárnap a kormány a rendkívüli állapotot hirdetett ki az ország fővárosában, Bangkokban. Ezt a kormányfő jelenette be televíziós beszédében. A rendelet értelmében tilos a gyülekezés, az öt személynél nagyobb csoportosulás. Az újságok és tévék beszámolóit cenzurázzák. A hadsereget pedig bevethetik annak érdekében, hogy a rendőrségnek segítsen a rend helyreállításában. A BBC szerint a rendkívüli állapot élétbe lépése után a tüntetők továbbra is az utcákon barangoltak.  

A hadsereg katonái a kormányfő bejelentése után állásokat foglaltak el a főváros mintegy 50 pontján, többek között az útkereszteződéseknél és fontos középületeknél. Harckocsik is felvonultak a városban. A hadsereg szóvivője szerint a feladatuk, a rend helyreállítása.

Rendkívüli állapotot legutóbb akkor vezettek be az országban, amikor tavaly novemberben kormányellenes tüntetők több napon keresztül blokád alatt tartották a bangkoki repülőteret. A tiltakozások miatt Szomcsai Vongszavat kormányfő kénytelen volt távozni. A jelenlegi kormányfőnek Abhiszitnek ekkor még szövetségese volt a mostani tüntetéseket vezető Sinavatra.

KAPCSOLÓDÓ CIKK