Két halottja van a bangkoki összecsapásoknak

Vágólapra másolva!
Tüzet nyitott a kormányellenes tüntetőkre a thai hadsereg, a zavargások egész nap folytatódnak Bangkokban. Két ember meghalt, és több tucatnyian megsebesültek az utcai harcokban, de a hadsereg tagadja, hogy katonái a tüntetők közé lőttek volna. Estére a kormányzati központhoz szorították vissza a kormányellenes tüntetőket.
Vágólapra másolva!

A kormányellenes tüntetőkkel vívott hétfői harcok után a hadsereg ismét irányítása alatt tartja Bangkokot - állította a BBC-nek a thaiföldi miniszterelnök, Abhisit Vejjajiva. A nap folyamán a thai hadsereg többször összecsapott a tüntetőkkel, akikre délben nyitottak tüzet Bangkok központjában. Az összecsapásokban a BBC információi szerint 2 ember meghalt, több tucatnyian pedig megsebesültek. A hadsereg a tüntetőket fő gyülekezési helyükre, a kormányzati központhoz szorította vissza, ahol a tiltakozók március vége óta táboroztak.

A tüntetők - Thakszin Sinavatra volt thaiföldi kormányfő hívei - azzal vádolják a jelenlegi kormányfőt, hogy a hadsereg bábja, és parlamenti átpártolások révén, törvénytelenül vette át a miniszterelnöki hatalmat négy hónapja, ezért új választásokat követelnek. A hadsereg azért avatkozott be, mert a vasárnap Thaiföldön kihirdetett rendkívüli állapot szabályainak értelmében segítséget nyújthat a rendőrségnek a rendfenntartásban.

Mindeközben már nem csak a hadsereg, hanem a lakosság és a tüntetők között is folyik a harc. A kabinetminiszter azt állította, hogy Takszin Shinatava volt miniszterelnök egyik híve lőtte le Bangkokban az utcán egyik tüntetőt, másokat pedig megsebesített.

A tömegoszlatások során legalább hetven ember megsérült. Egy bangkoki kórház orvosa a BBC-vel azt közölte, 74 sérültet vittek be a mentők - közülük néhányat lőtt sebbel. A hadsereg hétfőn hajnalban ugyanis megkísérelt feloszlatni egy stratégiai fontosságú bangkoki közlekedési csomópontot lezáró tömeget. Könnygázt és gumilövedéket vetettek be, miután a tömeg kövekkel és Molotov-koktélokkal támadt a katonákra. A katonák az AP hírügynökségnek nyilatkozó szemtanúk szerint több száz golyót is kilőttek, bár a beszámolók alapján nem egyértelmű, hogy a tömegre céloztak, vagy a tüntetők feje fölé. A BBC tudósítója látta, hogy a katonák több száz lövése közül sok egyenesen a tömegre irányult.

A hadsereg szóvivője, Col Sunsern Kaewkumnerd szerint először a levegőbe lőttek. "Az enyhébb eszközökkel kezdjük, de a szigorúbbakat is alkalmazzuk, ha kell" - mondta a szóvivő az AFP hírügynökségnek. A szóvivő később azt állította, hogy először a tüntetők adtak le lövéseket, a katonák csak viszonozták a tüzet.

A BBC tudósítója szerint a hadsereg vízágyúval is oszlatta a tömeget, miután az felgyújtott egy buszt. A nap folyamán lángra kapott az oktatási minisztérium épülete, állítólag egy Molotov-koktélt dobtak rá - írja a BBC helyszíni beszámolókra hivatkozva.

A thai kormány megerősíti a kikötők és repterek biztonságát. "Az elkövetkező órákban számtalan intézkedés történik majd annak érdekében, hogy szavatoljuk a nagy kikötők, repülőterek és az infrastruktúra nagyobb elemeinek biztonságát" - jelentette be hétfőn Panitan Vattanajagorn, a thai kormány szóvivője. Azt ígérte, hamarosan úrrá lesznek a zűrzavaros helyzeten.

Rendkívüli állapot

Thakszin Sinavatra volt kormányfő támogatói már pénteken több kormányépület elé vonultak és a kormány lemondását követelték. A megmozdulások miatt szombaton a kormány kénytelen volt elhalasztani a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) pattajai csúcstalálkozóját, a tüntetők ugyanis szombaton megrohamozták a csúcstalálkozó székhelyéül szolgáló pattajai szállodaegyüttest.

A gazdasági világválságról szóló, kétnaposra tervezett találkozón tíz délkelet-ázsiai ország, valamint Kína, Japán, Dél-Korea, India, Ausztrália és Új-Zéland állam- és kormányfői vettek volna részt. A találkozó elhalasztása komoly presztízsveszteséget okozott a thaiföldi kormánynak. A kormányfő ezért azt ígérte, komoly intézkedéseket fog bevezetni a rend helyreállítása érdekében.

Vasárnap a kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki az ország fővárosában, Bangkokban. A rendelet értelmében tilos a gyülekezés, az öt személynél nagyobb csoportosulás. Az újságok és tévék beszámolóit cenzúrázzák, a hadsereget pedig bevethetik annak érdekében, hogy a rendőrségnek segítsen a rend helyreállításában. A BBC szerint a rendkívüli állapot élétbe lépése után a tüntetők továbbra is az utcákon barangoltak, vasárnap betörtek a belügyminisztérium épületébe.

A hadsereg katonái a kormányfő bejelentése után állásokat foglaltak el a főváros mintegy 50 pontján, többek között az útkereszteződéseknél és fontos középületeknél. Harckocsik is felvonultak a városban. A hadsereg szóvivője szerint a feladatuk a rend helyreállítása.

Rendkívüli állapotot legutóbb akkor vezettek be az országban, amikor tavaly novemberben kormányellenes tüntetők több napon keresztül blokád alatt tartották a bangkoki repülőteret. A tiltakozások miatt Szomcsai Vongszavat kormányfő kénytelen volt távozni. A jelenlegi kormányfőnek Abhiszitnek ekkor még szövetségese volt a mostani tüntetéseket vezető Sinavatra.