Jóhanna Sigurdardóttir alakíthat kormányt Izlandon, miután pártja, a Szociáldemokrata Párt megnyerte a parlamenti választásokat. Koalíciós partnere, a Baloldal-Zöld Párt viszont megnehezítheti a kormányzást, mivel ellenzik a Sigurdardóttir programjának gerincét adó EU-csatlakozást. Izlandnak égető szüksége van az euró bevezetésére és még a feltételeket is teljesítenie kellene előbb.

18 évnyi konzervatív uralom után Izland baloldali kormánynak szavazott bizalmat a hétvégi általános választásokon - írja az AFP. Jóhanna Sigurdardóttir, az eddigi átmeneti kormány vezetője, a Szociáldemokrata Párt miniszterelnök-jelöltje folytathatja munkáját.

Az EU-csatlakozás mellett kampányoló szociáldemokraták 29,8 százalékot szereztek, szövetségesük, a Baloldal-Zöld Párt 21,7 százalékot. A két párt tehát egy igen stabil koalíciós kormányt alakíthat, az Althing nevű parlament székeinek valamivel több mint a fele őket illeti majd meg.

A gazdasági válságba a Függetlenség Párt kormánya belebukott januárban, és ezt még izlandi mércével mérve is szokatlanul nagy tüntetések is kísérték. "Most vesztettünk, de később győzni fogunk" - mondta Bjarni Benediktsson, a párt vezetője hívei előtt a választásokat követően. A párt megdöntötte rekordját: ilyen kevés szavazatot még sose kaptak: 23,7 százalék szavazott rájuk.

"Eljött az időnk" - idézi az AFP a homoszexualitását nyíltan vállaló győztest, Sigurdardóttirt. Ezzel arra utalt, hogy 1990 óta először sikerült megverni választásokon a Függetlenségi Pártot. Az AFP szerint az általuk megalakított kormány volt a világon az első, amely belebukott a gazdasági válságba. "Nyilvánvaló lett, hogy elvesztettük a bizalmat, és most elkezdhetjük ezt visszaszerezni" - mondta Benediktsson.

Izland a világ egyik leggazdagabb országa volt hosszú évekig. 2008-ban a gazdasági válság azonban összeomlasztotta a pénzügyi szektorát. Az izlandi korona 44 százaléknyit vesztett értékéből és az állam kénytelen volt mindhárom nagy bank irányítását átvenni, hogy megmentse azokat. Az AFP felsorol pár adatot is, amelyekből látszik, mennyivel rosszabb a helyzet, mint régen: a korábban ismeretlen munkanélküliségi ráta most 10 százalékos, a gazdaság szintén 10 százalékkal zsugorodott eddig és az infláció is elérte már a 15 százalékot.

Izland mindent megtesz gazdasága talpraállításáért: IMF kölcsönt vettek fel, több ország szintén pénzt pumpált az izlandi pénzügyi szektorba, és Sigurdardóttir megcélozta az Európai Uniót és az eurózónát is. A választások után is a következőket nyilatkozta: "Ez egy tiszta üzenet, hogy az emberek azt szeretnék tőlünk, ha elkezdenénk gondolkodni az EU-tagságon." A dolgot némileg nehezítheti majd, hogy leendő koalíciós partnerük, a Baloldal-Zöld Párt ellenzi a csatlakozást, mert az EU szerintük túlzottan beleszólna a halászatba, ami az ország második legfőbb bevételi forrása az alumíniumipar után.

Márpedig Izlandnak égető szüksége van az euróra, mivel a korona szinte értéktelenné vált. Sigurdardóttir szerint így is legalább négy évbe fog kerülni, hogy minden kritériumot teljesítsen az ország, és bevezethesse a közös európai valutát. E kritériumok 70-75 százalékát már teljesítette Izland - idézi az AFP az új miniszterelnököt.

A Morgunbladid című izlandi napilap 85,1 százalékos, nagyon magas részvételről írt a választások kapcsán. Érdekesség még, hogy egy teljesen új párt, a Polgári Mozgalom is bejutott az izlandi parlamentbe, ők 7,2 százalékot kaptak.