Halálra ítélhetik az erőszakoló amerikai katonát

Vágólapra másolva!
Bűnösnek találta a szövetségi bíróság gyilkosságban és nemi erőszakban azt az amerikai katonát, aki 2006-ban megerőszakolt és megölt egy iraki lányt, és végzett a családjával is. A katona társait korábban már életfogytiglani börtönre ítélte a katonai bíróság.
Vágólapra másolva!

Akár halálbüntetést is kaphat Steven Dale Green, egykori amerikai katona, aki iraki szolgálata idején megerőszakolt, majd megölt egy helyi kislányt, és végzett a lány szüleivel, illetve húgával is. A 23 éves férfit egy amerikai szövetségi bíróság csütörtökön bűnösnek mondta 17 vádpontban, köztük a gyilkosságokban és az erőszakban. Az esküdtszék jövő hétfőn kezdi meg annak megvitatását, milyen büntetést kapjon tetteiért.

Greent - személyiségzavarokra hivatkozva - még azt megelőzően leszerelték a haderőből, hogy napvilágra kerültek volna bűntettei, ezért ítélkezett felette most egy civil bíróság. A vád szerint az eset 2006 márciusában történt Irakban: miközben 3 katonatársa megerőszakolt egy 14 éves fiatal lányt, ő maga egy szomszédos szobában megölte az áldozat szüleit és húgát, majd pedig ő is megerőszakolta a lányt, és utána vele is végzett.

A három másik katonát egy hadbíróság már életfogytiglani börtönre ítélte. Green védőügyvédei arra kérték az esküdteket, hogy vegyék figyelembe a háborús körülményeket, azt, hogy - mint mondták - az Irakban szolgáló katonák nem sok segítséget kaptak a hadseregtől abban, miként birkózzanak meg bajtársaik, barátaik elvesztésével.