Kubába is behurcolták az új típusú influenzát

Vágólapra másolva!
Hiába vezettek be repülési korlátozást és szigorú ellenőrzést, hétfőn Kubát is elérte az új típusú influenzajárvány: egy mexikói diák hurcolta be a vírust a szigetországba. Új típusú influenzás megbetegedést jelentettek Thaiföldön és Finnországban is. Közben Mexikó azzal számol, hogy legjobb esetben is elbukja idegenforgalmi bevételeinek harmadát az ország ellen bevezetett utazási korlátozások miatt. A világban már több mint 5000 fertőzöttet tartanak számon.
Vágólapra másolva!

Kubát is elérte az új típusú influenzavírus: az egészségügyi hatóságok helyi idő szerint hétfőn jelentették be az első megerősített megbetegedés hírét a karibi szigetországban. A fertőzött személy egy mexikói diák, aki nemrég tért vissza Mexikóból - állt a kubai egészségügyi minisztérium közleményében. A beteg állapotáról nem közöltek részleteket.

Összesen 14, Kubában tanuló mexikói orvostanhallgatót vizsgáltak meg az új influenzára utaló tünetekkel, de végül csak egy esetben bizonyosodott be, hogy a megbetegedést a H1N1-es vírus okozta.

Korábban a kommunista vezetésű ország számos intézkedést hozott, hogy távol tartsa a karibi szigettől az új vírust: április vége, a kór mexikói felbukkanása óta Kuba nem fogadja a Mexikóból induló repülőgépeket, és ellenőrzik a beutazókat a kikötőkben.

Elúszhat a mexikói idegenforgalom harmada

Az új influenza keltette közép-amerikai riadalom miatt nem Kubának, inkább Mexikónak kell aggódnia, hiszen akár a négymilliárd dollárt is elérheti a turizmus hanyatlásából keletkező bevételkiesése. A turizmus az egyik legjövedelmezőbb iparág Mexikóban, 2008-ban 23 millió külföldi turista utazott Mexikóba, és az idegenforgalom 13 milliárd dolláros bevételt hozott az országnak; most ennek közel harmada elúszni látszik. Rodolfo Elizondo idegenforgalmi miniszter szerint csak év végére állhat helyre Mexikó idegenforgalma, ha minden jól alakul.

Az elmúlt hetekben több hajózási társaság döntött úgy, hogy járművei elkerülik a mexikói kikötőket, és számos latin-amerikai ország felfüggesztette a Mexikóba tartó, illetve onnan induló repülőjáratokat.

Az ENSZ polgári repülési szervezete (ICAO) hétfőn arra kérte azokat az országokat, amelyek repülési korlátozásokat vezettek be az új influenza terjedésétől tartva, hogy oldják fel ezeket az intézkedéseket. A szervezet felhívásában arra hivatkozott, hogy ezek a korlátozások meghaladják az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait.

Több mint 5000 fertőzött

Az európai járványügyi hatóságok (ECDC) kedd reggel 8 órás statisztikái szerint az elmúlt egy nap alatt 14 új megbetegedést regisztráltak az EU országaiban: Európában jelenleg 210 bizonyított új típusú influenzás megbetegedésről tudnak. Németországban egy, Spanyolországban három új beteget jelentettek, az Egyesült Királyságban 10 újabb gyanús eset bukkant fel, amelyekből 4 bizonyítottan az országon belül továbbadott fertőzésből származik. Ezekkel együtt már 46 olyan esetről tudnak Európában, amikor nem az amerikai kontinensről hazatérő utasok, hanem az általuk Európában megfertőzött emberek kapták el a vírust.

Az ECDC reggeli adatai szerint Európán kívül összesen 5073 H1N1-es megbetegedés volt ismert, a világon tehát összesen 5283 bizonyított esetről tudtak. Ez a szám valamivel több, mint amennyiről az Egészségügyi Világszervezet kedd reggel 7 órás jelentése számolt be (erről lásd keretes anyagunkat). AZ elmúlt 24 órában Kínában felbukkant az első beteg (korábban csak Hong Kongban volt egy eset), az USA 86 újabb fertőzést jelentett, Mexikóban pedig 8 új halálos áldozat volt, a hivatalosan megerősített betegek száma azonban 3-mal csökken az egy nappal korábbi adatokhoz képest. Az ECDC számai szerint Mexikóban kedd reggel 2059 esetet tartottak nyilván.

Az ECDC kedd reggeli számai még nem tartalmazták a kubai esetet, sem a legújabb, keddi adatokat, amelyek szerint további két országban ütötte fel a fejét a vírus. KeddenThaiföldön és Finnországban is bejelentették, hogy új típusú influenzavírus találtak. A távol-keleti országban egy, a finneknél két beteg szervezetében mutatták ki a vírust.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) helyi idő szerint hétfő déli adatai szerint az USA 44 tagállamában eddig összesen 2600 beteget találtak, az influenza áldozatainak száma az országban továbbra is 3.