Mexikó kártérítést követel a világtól a H1N1 miatt

2009.05.15. 6:19

Az új típusú influenza által a mexikói gazdaságnak okozott károkat kompenzáltatná az ország egészségügyi minisztere a világgal. Az Egészségügyi Világszervezetnek benyújtandó kérelem arra hivatkozik, hogy Mexikó mentette meg a világot a járvány kitörésétől, mert időben riasztott. Mexikóban már 66 halálos áldozatot követelt a fertőzés. Közben egyes dél-amerikai országok feloldották a mexikói repülőjáratokra vonatkozó korlátozásaikat. Peruban is van már egy új influenzás fertőzött. Ő az Egyesült Államokból hurcolta be a megbetegedést.

Hatvanhatra emelkedett Mexikóban a halálos áldozatok száma, akiket bizonyítottan az új influenza vírus ölt meg - jelentette be pénteken a mexikói egészségügyi miniszter, José Ángel Cordova. A fertőzések száma - beleértve a halállal végződött megbetegedéseket is - 239-cel, 2895-re nőtt a közép-amerikai országban. A miniszter azt mondta, hogy a jelenlegi adatok szerint a fertőzöttek alig több mint két százalékát vitte el a kór, vagyis most kisebb az esélye annak, hogy halállal végződik egy-egy megbetegedés, mint kezdetben, a járvány kitörésekor.

Mexikó az új influenzavírus által leginkább sújtott országként pénzügyi kártérítést szeretne kapni - közölte helyi idő szerint csütörtökön Cordova. Arra hivatkoznak, hogy a mexikói hatóságok riasztásának köszönhetően lehetett elkerülni a járványból adódó súlyosabb következményeket.

A miniszter azt tervezi, hogy az Egészségügyi Világszervezet  hétfői közgyűlésén terjeszti be Mexikó kérelmét. "Ha nem adtuk volna ki a riasztást, sokkal súlyosabb egészségügyi és gazdasági károkat okozott volna a betegség" - mondta Cordova. Szerinte Mexikó minden más országnál nagyobb veszteségeket szenvedett el, mert a betegség megjelenésekor még nem állt rendelkezésre elégséges információ a vírusról. Azzal, hogy Mexikó megfelelő időben, pontos riasztást adott ki, meg lehetett fékezni a vírus terjedését a többi országban - mondta.

Cordova utalt arra, hogy az atípusos tüdőgyulladás (SARS) 2003-as ázsiai járványa után a nemzetközi pénzügyi szervezetek gondoskodtak a hasonló esetekben alkalmazható kártérítési mechanizmusokról. A kártérítést a miniszter szerint a Világbank és az Amerikaközi Fejlesztési Bank forrásaiból lehetne fedezni.

Az új típusú influenzajárvány komoly veszteségeket okozott a mexikói turisztikai ágazatnak, amely az ország bevételeinek harmadik legnagyobb forrása az olajipar és az Egyesült Államokban dolgozó vendégmunkások által hazautalt pénz után.

A légi közlekedés már kezd helyreállni, Peru és Argentína a napokban feloldotta a Mexikóból induló és oda tartó járatok felfüggesztését. Peruban ugyan éppen csütörtökön erősítették meg az első újinfluenzás megbetegedést, a fertőzött az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban járt, tehát nem Mexikóban kapta el a betegséget. A mexikói repülőjáratokra vonatkozó korlátozásokat már csak Kuba és Ecuador tartja fenn.

Közben Malajzia megerősítette pénteken első új vírusos influenzás megbetegedését. A Kuala Lumpur-i egészségügyi minisztérium főigazgatója szerint a beteg a közelmúltban tért haza az Egyesült Államokból.

Az Egészségügyi Világszervezet pénteki adatai szerint világszerte 34 országból több mint 7500 H1N1-fertőzésről érkezett eddig hivatalos jelentés. A megbetegedések túlnyomó többségét két országban, az Egyesült Államokban és Mexikóban észlelték.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK