Életveszélyesen megfenyegették a belga királynét

Vágólapra másolva!
Ismeretlenek levélben azzal fenyegetőztek, hogy számszeríjjal megölik az idős belga királynét, Fabiolét. A terrorelhárítók szóvivője szerint ha komolynak látszik a fenyegetés, szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be.
Vágólapra másolva!

Életveszélyesen megfenyegették Belgiumban a 80 esztendős Fabiola királynét - közölte szombaton a rendőrség. Ismeretlenek levelet küldtek egy belga laphoz, és azt írták, hogy a függetlenség napjának július 21-i brüsszeli ünnepségen számszeríjjal megölik Fabiolát. A belga terrorelhárítók szóvivője azt mondta, hogy amennyiben a fenyegetés komolynak látszik, különlegesen szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítanak. A spanyol származású Fabiola az 1993-ban elhunyt Baldvin király özvegye, és megtartotta a királyné címet. Az uralkodó jelenleg II. Albert, Baldvin öccse.

A múlt hónapban Hollandiában történt olyan eset, hogy a királyi család jelenlétében egy férfi autóval belehajtott az ünneplő tömegbe, és több embert megölt.