Vesztésre állnak a tamil tigrisek Srí Lankán

2009.05.16. 14:44

A 25 éve tartó Srí Lanka-i polgárháború kezdete óta először sikerült a hadseregnek elvágnia a tengeri utat a lázadók elől. A kormány szerint napokon belül véget érhetnek a harcok, mert a szeparatisták harcosait körbezárták egy szűk területen. A katonák gyűrűjében rekedt több tízezer civil is. Az ország Jordániában tartózkodó államfője már szombaton bejelentette a lázadók fölött aratott győzelmet, de a Srí Lanka-i kormány egyelőre ezt nem erősítette meg.

A kormány szerint a hét végén befejeződhet a 25 éve tartó polgárháború Srí Lankán, a hadsereg ugyanis elvágta a tamil lázadókat a tengerparttól. A tamil kisebbség önálló államáért küzdő szeparatisták harcosai alig 1 négyzetkilométeres területre szorultak vissza a sziget belsejében, és tömeges öngyilkosságra készülnek - közölte szombaton a védelmi tárca. "A terroristáknak nincs merre menniük. Csak a biztonsági erők karjaiba menekülhetnek, vagy pedig megsemmisítik őket a katonák" - mondta egy katonai tisztségviselő. A rendőrség felszólította a lakosságot, hogy tűzze ki házaira a nemzeti lobogót.
   
Mahinda Radzsapaksze államfő, aki jelenleg Jordániában tartózkodik, szombat délután bejelentette a lázadók fölött aratott katonai győzelmet - írja a BBC. A szigetország kormánya, a hadsereg páratlan erőfeszítéseinek köszönhetően, végleg vereséget mért a Tamil Eelam Felszabadító Tigriseire (LTTE). "Holnap olyan országba térek haza, amely megszabadult az LTTE barbár cselekedeteitől" - fogalmazott az államfő. Az államfő arról nem beszélt, mi történt a körbezárt lázadókkal. A BBC Srí Lanka fővárosában tartózkodó tudósítója ugyanakkor jelezte, a kormány nem tudja megerősíteni, hogy a harcok máris véget értek volna.
 
A kormányerők hónapok óta vadásznak a lázadók vezérére, Velupillai Prabhakaranra és helyetteseire. Nem lehet tudni, hogy ők a most körbekerített lázadók között vannak-e. Az évtizedek óta tartó polgárháború során ez az első alkalom, hogy a hadsereg elvágta a tengeri utat a lázadók elől.
   
A tamilok független államáért küzdő Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű szervezet harcosain kívül a hadsereg által körülzárt szűk területen rekedt több tízezer polgári személy is. A vöröskereszt és több más humanitárius szervezet korábban arra figyelmeztetett, hogy "felfoghatatlan humanitárius katasztrófa" veszélye fenyeget a háborús övezetben.

Barack Obama amerikai elnök érte a Srí Lanka-i kormányt, hogy fejezze be a civilek által lakott területek bombázását, miközben a lázadókat fegyverletételre szólította fel. A kormány azonban nem volt hajlandó enyhíteni az offenzíváján arra hivatkozva, hogy így időt nyernének a lázadók soraik rendezésére - írja a BBC.

A polgárháborúban az elmúlt negyed században több mint 70 ezer ember vesztette életét. A háborús zónából az előző hónapokban 200 ezer civil menekült el, akik most a kormány által működtetett táborokban húzzák meg magukat.

Srí Lankán 1983 óta dúl polgárháború a szingaléz, buddhista vallású többség és a lakosság mintegy 18 százalékát kitevő tamilok között, akik a hinduizmus követői. A tamil lázadók célja saját állam létrehozása a kisebbség által lakott északi és északkeleti régióban. A véres harcoknak negyedszázad alatt több tízezer halálos áldozatuk volt; egyedül idén január és május között nyolcezren - zömmel civilek - vesztették életüket a kormányerők és a lázadók összecsapásai következtében.

A brit gyarmatosítók - a korábbi Ceylon urai - a tamil kisebbséget favorizálták több évszázados uralmuk alatt. Amikor Ceylon 1948-ban elnyerte a függetlenséget, az addig háttérbe szorított szingalézek kerültek előnyösebb helyzetbe. Az általuk alkotott colombói kormány azonban azóta sem tudja megfelelően kezelni a kisebbségi tamilokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK