Aggasztja az USA-t a pakisztáni nukleáris nyomulás

Vágólapra másolva!
Dollármilliárdokat öntene Pakisztánba az USA, hogy felkészítse hadseregét a szélsőséges lázadók elleni harcra, ám attól tartanak, pártfogoltjuk inkább atomfegyverekre költi a támogatást. A nukleáris arzenálját bőszen fejlesztő Pakisztán miatt az USA két fontos külpolitikai célja kerülhet konfliktusba egymással: a nemzetközi nukleáris leszerelés és az afgán-pakisztáni határvidékről terjedő konfliktus megoldása.
Vágólapra másolva!

Bizalmas tájékoztatókon arról informálták az amerikai kongresszus képviselőit az elmúlt hetekben, hogy Pakisztán gyors ütemben halmoz fel nukleáris fegyvereket, miközben a szélsőséges iszlamista lázadók egyre nagyobb kihívást jelentenek a kormány számára - írja a New York Times. Az amerikai lap szerint egyre erősödik a gyanú az amerikai vezetésben és törvényhozásban, hogy a szélsőségesek elleni küzdelemre szánt sok milliárd dolláros amerikai támogatást inkább a nukleáris fegyverkezésre fordítják vagy fogják fordítani, ha a kongresszus is rábólint. Az amerikai törvényhozásban jelenleg folyik a vita arról a javaslatról, amelynek értelmében öt éven át 3 milliárd dollár támogatást ad az USA Pakisztánnak a hadsereg felkészítésére a lázadók elleni harcra.

"Pakisztánban több terrorista esik egy négyzetmérföldre, mint bárhol másutt a világon, és atomfegyverprogramját minden más országnál gyorsabban fejleszti" - mondta egy interjúban Bruce Riedel, a Brookings Institution független amerikai kutatóintézet munkatársa, aki közreműködött Barack Obama amerikai elnök afganisztáni és pakisztáni stratégiájának kidolgozásában. Múlt csütörtökön Mike Mullen amerikai vezérkari főnök is megerősítette, hogy valóban bővül a pakisztáni nukleáris arzenál.

A New York Times szerint az amerikai kormányt egyre inkább aggasztja, hogy miközben ők azt akarják bebiztosítani, hogy Pakisztán körülbelül 80-100 darab nukleáris töltete közül egy se kerülhessen a szélsőségesek kezére, a közép-ázsiai állam bőszen fejleszti arzenálját. A jövőbeli amerikai támogatásból egy centet sem szánnak ugyan a pakisztáni nukleáris programra - bár évi 100 millió dollárt már most is küldenek, abból a célból, hogy megóvják a jelenlegi arzenált az illetéktelenektől -, de a tervezett milliárdos támogatások révén Pakisztánnak számos saját forrása szabadul fel, amelyeket nukleáris arzenálja fejlesztésére fordíthat - írja a lap.

A pakisztáni nukleáris fegyverkezés mértéke egyelőre nem ismert. "Látjuk, hogy bővítik centrifugáik kapacitását" - mondta a New York Timesnak David Albright, a pakisztániak nukleáris célú feketepiaci vásárlásait és új, hadászati célú plutónium előállítására képes rektorait figyelő Institute for Science and International Security elnöke. "A Bush-kormány szemet hunyt a fejlesztések felett. Természetesen megfelelő nyomásgyakorlással az egész megelőzhető lenne" - idézte a lap.

A pakisztáni törekvések miatt az USA két rendkívül fontos külpolitikai célja kerül konfliktusba egymással: a nukleáris leszerelés előmozdítása és az afgán-pakisztáni határvidéken virágzó szélsőséges mozgalmak és terrorista szervezetek elleni fellépés. Nehéz úgy szorgalmazni a nukleáris leszerelést, hogy közben pénzzel tömik az egyik atomsorompó-egyezményhez és leszerelési szándéknyilatkozathoz sem csatlakozó Pakisztánt.

A lapnak egy névtelenül nyilatkozó pakisztáni kormányszóvivő nem válaszolt arra a kérdésre, hogy valóban bővítik-e nukleáris arzenáljukat. Csak annyit közölt, hogy kormánya "a minimális hiteles elrettentő kapacitás fenntartására törekszik", és óvott attól, hogy az amerikai pénzügyi támogatást egy lapon említsék a nukleáris porgrammal. "A feltételek és szankciók nem működtek a múltban és nem jelentenek pozitív üzenetet a pakisztáni nép számára sem" - mondta a New York Timesnak.