Obama: véges a türelem Iránnal szemben

Vágólapra másolva!
Kiállt az önálló palesztin állam mellett Barack Obama és azt is egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok nem vár a végtelenségig az iráni atomprogram leállására - ezek a Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel tartott megbeszélés legfőbb üzenetei. Netanjahu nem beszélt egyértelműen önálló palesztin államról.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok bizakodó az Iránnal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban, de az év végéig pozitív választ várnak iráni részről, mert nem fognak örökké tárgyalni - mondta Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott washingtoni találkozót követően.

Izraelt egyre inkább aggasztja az iráni atomprogram, ezért örömmel fogadták, hogy Obama bejelentette, az ő türelmük sem végtelen - írja a New York Times. Határidőt ugyanakkor nem határozott meg az elnök Iránnal szemben.

Barack Obama az önálló palesztin állam létrehozása mellett is kiállt a tárgyaláson. Az izraeli miniszterelnök ezzel szemben azt mondta, a palesztinoknak önmagukat kell kormányozniuk - de konkrétan külön államról nem beszélt.

"Megtesszük a mi részünket, remélem, a palesztinok is megteszik az övéket" - mondta Netanjahu a tárgyalás után. Obama azzal kapcsolatban határozott volt, hogy Izrael állítsa meg a telepesek terjeszkedését a megszállt területeken.

Az izraeli kormányfő ugyanakkor azt mondta ki egyértelműen, hogy ha Izrael felújítja a béketárgyalásokat, akkor a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt mint a zsidó államot.