Tűzriadó miatt kiürítették az Európai Bizottság épületét

Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki az Európai Bizottság brüsszeli székhelyén, több száz embernek kellett elhagynia az épületet, José Manuel Barroso bizottsági elnököt biztonsági emberek kísérték ki a központi épületből. Az alkalmazottak az utcán várakoznak, sérültekről nincs hír.
Vágólapra másolva!

Kiürítették az Európai Bizottság brüsszeli székhelyét hétfőn, miután észlelték, hogy füst szivárog a Berlaymont épület tetőszerkezetéből. A tűz egy óra körül - nem sokkal a szokásos déli sajtótájékoztató után - keletkezett. Az ebédidő alatt a szokásosnál valamivel kevesebben tartózkodtak az épületben, de így is több száz embernek kellett elhagynia az épületet. José Manuel Barroso bizottsági elnököt biztonsági emberek kísérték ki a Berlaymontból.

Az MTI tudósítója hét tűzoltókocsit és két mentőautót látott az épület bejárata előtt, sérültekről nincs hír. Az épület előtti kövezett teret kordonnal zárták el, és az alkalmazottak valamivel távolabb, az utcán várakoztak.

A tűz az MTI szerint azon a szinten keletkezett, ahol az EU-biztosok irodái találhatók, egy tűzoltó azonban azt mondta, hogy valójában a pincében ütött ki, és a füst a csöveken át az épület tetején távozott. Nem sokkal később már sokkal kisebb volt a füst, a tűz a jelek szerint nem harapózott el.

A négyágú csillag formájú Berlaymont az EU legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak a központi épülete, a "Schuman térségnek" is nevezett uniós negyedben. Közvetlen közelében található a tagállami kormányokat képviselő Tanács székháza, ahol jelenleg az EU külügyminiszterei tanácskoznak.