Bekiabáltak Obamának a katolikus egyetemen

Vágólapra másolva!
Néhány abortuszellenes tiltakozó megzavarta Barack Obama amerikai elnök beszédét a Notre Dame katolikus egyetemen vasárnap. Obama megerősítette, hogy szerinte a nőknek meg kell adni az abortuszhoz való jogot, de hangsúlyozta, el kell érni, hogy minél ritkábban kerüljön sor a beavatkozásra.
Vágólapra másolva!

"Az abortusz gyilkosság", "legyen vége a csecsemők megölésének" - ilyen bekiabálásokkal zavarták meg néhányan Barack Obama amerikai elnök beszédét vasárnap a Notre Dame katolikus egyetemen. Az Indiana állambeli iskola területén sokan tiltakoztak az elnök érkezése ellen, aki ellenzi azt, hogy megvonják nőktől az abortuszhoz való jogot.

Az egyetemi öltözéket viselő, díszdoktori címben részesülő Obama a diplomaosztón mondott beszédet, és a teremben a többség lelkesen fogadta. A bekiabálásokra reagálva a közönség hangosan a beszéde folytatására biztatta az elnököt.

Obama megerősítette az abortusszal kapcsolatos nézeteit, amely szerint a nőknek meg kell adni a jogot a művi terhességmegszakításhoz, de hangsúlyozta, el kell érni, hogy minél ritkábbak legyenek ezek a beavatkozások.

Az Egyesült Államokban a politikai kampányok visszatérő témája az abortusz, illetve a hozzá való jog. Várhatóan ismét előkerül majd most, hogy megürül az abortuszkérdés eldöntésében kulcsszerepet játszó legfelsőbb bíróság egyik helye, és Obama jelöli az új bírót.

Vita övezte a döntést, hogy a katolikus egyetem vezetése meghívta a diplomaosztóra a liberális elnököt - számolt be a BBC. "Nyilvánvaló, hogy a Notre Dame nem értette meg, mit jelent katolikusnak lenni, amikor elküldték ezt a meghívót" - fogalmazott Francis George érsek, az amerikai püspöki konferencia elnöke.