Állandó terror volt az ír katolikus iskolákban

Vágólapra másolva!
Az írországi katolikus fiúiskolákban rendszeresen molesztálták a gyerekeket, nem volt ritka a testi fenyítés és az érzelmi zsarolás sem egy vizsgálat szerint, amely a huszadik század hat évtizedének viszonyait tárta fel. A bántalmazásokról tudtak az intézetek vezetői a jelentést ismertető BBC szerint. A rendszer részben a félelemre és a rendszeres büntetésekre épült, a börtönökéhez hasonó légkört papok, szerzetesek és apácák generációkon keresztül tartották fenn.
Vágólapra másolva!

"Népbetegségszerűen" elterjedt volt a gyerekek szexuális zaklatása az írországi katolikus fiúiskolákban - derül ki egy vizsgálatból, amely hatvan év viszonyait tárta fel a nyolcvanas évekig . Ehhez hasonlóan gyakori volt az intézményekben a testi fenyítés, az érzelmi zsarolás is, a gyerekek érzelmeivel pedig nem foglalkoztak - írja a BBC. A kilenc éven át folytatott vizsgálat kiderítette, hogy az intézetek vezetői tisztában voltak mindezzel.

Az 1980-as évekig mintegy 35 ezer gyerek járt katolikus javítóintézetekbe és szakmunkásképzőkbe. A Gyermekek Szexuális Zaklatását Vizsgáló Bizottságnak közülük több mint kétezren jelezték, hogy szexuális zaklatástól vagy fizikai erőszaktól kellett szenvedniük iskoláskorukban.

Az egyházi tisztségviselők kifejezetten bátorították a "rituális erőszakot", és szigorú titoktartásukkal következetesen megvédték a rendjükbe tartozó pedofilokat a letartóztatástól. A hatóságok sikertelenül próbáltak véget vetni az intézetekben rendszeres veréseknek, a nemi erőszaknak és a gyerekek megalázásának.

Azokban a leánynevelő intézetekben, melyeket apácák irányítottak - főként az irgalmasrendi nővérek -, a diáklányokat jóval kevesebbszer zaklatták szexuálisan, annál többször kellett viszont szembenézniük fenyegetésekkel vagy megalázó bánásmóddal.

Az iskolákban "szigorú és katonás légkör uralkodott, a néha értelmetlenül szigorú fegyelmezésen alapuló vezetési stílust nem csak a diákok, hanem a tanárok is a bőrükön érezték" - fogalmaz a jelentés, mely szerint a rendszer egyik legfontosabb elem a büntetéstől való félelem volt, mellyel főleg a rendet akarták fenntartani az intézetek vezetői. A még mindig a gyerekkori traumák hatásától szenvedő egykori diákok - ma 50-80 éves felnőttek - egybevágó visszaemlékezéseinek sora bizonyítja, hogy a rendszerben a gyerekeket inkább bebörtönzött rabokként, mintsem jogokkal és méltósággal rendelkező emberekként kezelték - állapítja meg a jelentés.

"Az intézetekben uralkodó viszonyoknak régi hagyománya volt, a problémát nem egy-egy tanár vagy intézetvezető jelentette. A kegyetlen légkört szerzetesek, papok és apácák egymást követő generációi tanulták el egymástól" - idézi a BBC a jelentést.

A feltért visszaélések és bűncselekmények ügyében senkit nem vonnak felelősségre Írországban - írja a BBC. Részben azért, mert egy keresztény szervezet, a Christian Brothers 2004-ben pert indított azért, hogy az összes érintett névtelenül maradjon a jelentésben, akár él, akár már meghalt. Így minden érintett - áldozat és visszaéléseket elkövető egyaránt - névtelenül maradt a jelentésben.

A jelentés 21 javaslatot is megfogalmaz a kormány számára. Tanácsadó központot kell kialakítani, hogy a gyerekként szerzett traumákat feldolgozhassák az áldozatok - javasolják a készítők, akik emlékművet is szentelnének a történteknek. Továbbfejlesztenék a jelenlegi írországi gyermekvédelmi hálózatot is.