Belebuktatnák a kormányt a britek a költségtérítési botrányba

Vágólapra másolva!
Tovább dagad a brit alsóházi képviselők költségtérítési botránya. Egy konzervatív képviselő 77 ezer font közpénzt költött magánbirtokára, ebből ötezer fontot automata kapukra. A britek kétharmada a botrány miatt már előrehozott választást szeretne. Nyilvánosság elé állt a botrány kirobbantója is - azt azonban nem árulta el, ő honnan szerezte az információt. 
Vágólapra másolva!

Ötezer fontért csináltatott automata kapukat házában egy konzervatív brit képviselő - és ez még nem is a legnagyobb tétel a brit képviselők költségtérítésével kapcsolatos botrány legújab fejezetében, melyről a Daily Telegraph számolt be. Jonathan Djanogly konzervatív politikus összesen 77 ezer font (közel 25 millió forint) értékben számoltatta el magánbirtokára fordított kiadásait. Djanogly azzal indokolta a kiadásokat, hogy állatvédő csoprtok megfenyegették, mert kapcsolatban áll az állatkísérleteket végző Huntingdon Life Sciences vállalattal.

Ezzel azonban aligha intézheti el az ügyet. Egyrészt, mert semmilyen további részletet nem tudni az állítólagos fenyegetésről, másrészt, mert a költségek között olyan tételek is voltak, mint egy öreg szilfa kivágása a kertben vagy két digitális televízió.

A 43 éves Jonathan Djanogly Sir Harry Djanogly iparmágnás fia, személyes vagyona mintegy 300 millió font. Festménygyűjteményében számos Picasso és Monet található, és neki van a világon a legnagyobb gyűjteménye Laurence Stephen Lowry angol festő műveiből.

A költségtérítéssel kapcsolatos botrányban eddig több mint kétszáz alsóházi képviselő érintett. A sokszor egyértelműen hamis elszámolások ügye akkorára dagadt, hogy a Guardianben köztett közvélemény-kutatás szerint a választók kétharmada azt szeretné, ha Gordon Brown miniszerelnöknek még idén elrehozott választásokat írna ki..

Közben a nyilvánosság elé lépett az ügy kiszivárogtatója is. John Wick, a brit Különleges Légi Szolgálat (SAS) volt tisztje a Telegraphnak azt mondta: "Elértünk egy olyan szintet, ahol a politikusok már mindent tudni akarnak rólunk - akkor viszont nekünk is mindent tudnunk kell róluk",

Wick most biztonsági tanácsadóként dolgozik egy magáncégnél, a költségtérítésekről szóló adatokat pedig ő is másvalakitől kapta, azt azonban nem árulta el, hogy kitől. Ezeket az adatokat már ő küldte tovább a brit lapoknak - a Telegraphnak azonban azt sem árulta el, hogy kapott e pénzt az információért.

"Jobb hely lesz a parlament, jobb lesz az egész társadalom ezután" - mondta Wick, aki nem bánta meg, hogy kirobbantotta a botrányt.