Megint rakétát lőtt ki Észak-Korea

2009.05.27. 1:08

A hétfői atomrobbantás után újra magára vonta a figyelmét Észak-Korea: szerdán ismételten kilőttek egy rakétát az ország keleti partán. A sztálinista rezsim a hét minden napján útnak indított egy rakétát, ezek mind rövid hatótávolságú fegyvereke voltak.

Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki két nappal kísérleti, földalatti atomrobbantása után - jelentette a dél-koreai Jonhap hírügynökség szerdán.

A rövid hatótávolságú rakéta éjjel a Japán-tengerbe csapódott egy dél-koreai kormányzati forrás szerint - írja az AFP. "Hírszerzési hatóságaink közelről elemzik a helyzetet" - nyilatkozta a forrás.

Hétfőn a sztálinista Észak-Korea már kilőtt próbaként három rövid hatótávolságú, föld-levegő rakétát. Ugyanezen a napon ismerte el azt is, hogy kísérleti atomrobbantást hajtott végre, ami sokkolta a világot az AFP szerint.

Kedden tovább folytatódott az északi erődemonstráció: két újabb rakétát lőttek ki az ország keleti partjainál, ezek legfeljebb 130 kilométerre tudtak elszállni.

Az utóbbiévekben rendszeressé váltak az észak-koreai rakétakísérletek a Sárga- és a Japán-tengerek felett. Eddig Észak-Korea megúszta ezeket diplomáciai intésekkel és szankciókkal.

KAPCSOLÓDÓ CIKK