Tüntetők késeltek rendőröket Grúziában

Vágólapra másolva!
A grúz fővárosban, Tbilisziben tüntető ellenzékiek megtámadtak egy videót készítő rendőrt, majd a segítségére siető társai közül hármat megkéseltek csütörtök este. Hetedik hete tüntet a grúz ellenzék Miheil Szaakasvili elnök lemondását követelve.
Vágólapra másolva!

Megkéseltek három rendőrt csütörtök este a grúz fővárosban a rendfenntartók és ellenzéki tüntetők között kitört összetűzésben - közölte a tbiliszi belügyminisztérium. Ellenzéki források szerint az összecsapásban tíz demonstráló is megsebesült a rendőrök gumibotos ütlegeitől.

A belügyi tárca közleménye szerint az ellenzékiek megtámadtak egy egyenruhás rendőrt, aki a parlament épülete előtt zajló megmozdulásukat videokamerával rögzítette. A rendőrt berángatták egy közeli lakóépület lépcsőházába, de az egyenruhás közben telefonon segítséget kért társaitól. A többi rendőr végül kiszabadította a tüntetők fogságából, de a dulakodás közben három rendfenntartót megkéseltek.

A grúz ellenzék hét hete tüntet Tbilisziben Miheil Szaakasvili elnök lemondását követelve. Az ellenzék azzal vádolja az államfőt, hogy lábbal tiporja a demokráciát, illetve azzal, hogy ő idézte elő a Grúzia számára katasztrofális vereséget hozó 2008-as orosz-grúz háborút.