Lóháton mentek izraeli tankok ellen palesztinok

Vágólapra másolva!
Teherautókkal áttörték a határkerítést, bombát telepítettek és lovakra pattantak gázai fegyveresek az izraeli határon hétfőn. Az AP szerint négy milicistát lelőttek az izraeli katonák, és az egyik ló is odaveszett a harcban, amelyben tankok és helikopterek is részt vettek. A Hamász szerint a ló is mártírrá vált, mivel nekiment az izraeli túlerőnek.
Vágólapra másolva!

Gázai milicisták robbanóanyaggal megrakott lovakkal akartak átjutni az izraeli határon hétfőn - írja az Associated Press (AP). A tiltott határátlépés miatt tűzpárbaj robbant ki köztük és az izraeli hadsereg egységei között, aminek végén négy palesztint lőttek le.

A hatóságok még vizsgálják, hogy magukat a lovakat akarták-e fegyverként használni a palesztin harcosok, vagy csak azok hátán akartak izraeli területre jutni. Legkevesebb egy ló elpusztult a lövöldözés során. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter szerint a hadsereg egy "komoly támadást" hiúsított meg. A palesztinok terve valószínűleg egy izraeli katona foglyul ejtése volt - mondta a miniszter.

A határkerítést teherautókkal törték át a palesztinok, azokon voltak a lovak is - írja az AP. Az áttörés után bombákat kezdtek telepíteni a kerítés mentén, amikor izraeli katonák észrevették őket, és tüzelni kezdtek rájuk. Az izraeli hadsereg tankokat és harci helikoptereket is a helyszínre vezényelt. A csatatéren egy ló teteme és három kiégett teherautó maradt az AP beszámolója szerint.

Gázát az izraeli hadsereg korábban biztonsági kerítéssel vette körbe. Az eset Nahal Oz közelében történt, amely fontos határátkelő, itt szállítják ugyanis Gázába az üzemanyagot. Itt hajtják végre a legsúlyosabb merényleteket a gázai-izraeli határ mentén.

Az AP szerint a palesztinok még nem hajtottak végre támadást lóháton az izraeli csapatok ellen. 2001-ben viszont egy szamár vontatta kordét felrobbantottak Gázában, 2003-ban pedig a ciszjordániai Betlehemben indítottak el az izraeli katonák felé egy bombaszamarat. Mindkét esetben csak az állat halt bele a támadásba.

Iszmáil Hánije, a Hamász vezetője kijelentette, hogy harcosaiknak mártírokká kell válni. Szerinte az erőszak csak válasz Izrael "agresszív törekvéseire". Ezt a merényletet viszont nem a Hamász követte el. A szervezet honlapja szerint az Isten Társainak Hadserege nevű csoport vállalta a merényletkísérletet.

Gáza kemény harapófogóban van hosszú ideje. A sorozatos merényletek miatt 2007 közepe óta Izrael blokáddal sújtotta, aztán 2008 végén feloldotta az elszigetelést. A palesztinok viszont nem hagytak fel rakétáik Izraelre való kilövésével. Emiatt Izrael 2008 decemberétől 2009 januárjáig tartó offenzívát indított. Palesztin tisztviselők és emberjogi csoportok szerint 1400 ember halt meg Gázában (ebből 900 civil), több ezer otthon semmisült meg és tönkrement Gáza infrastruktúrája.