Ezrek tüntettek az ír iskolai terror ellen

Vágólapra másolva!
Több ezren tüntettek szerdán Dublinban az írországi katolikus iskolákban évtizedeken át elkövetett visszaélések miatt. A tüntetők a tettesek felelőségrevonását követelték. Az ír kormány májusban hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amely szerint évtizedeken át vertek és szexuálisan zaklattak gyerekeket az egyházi iskolákban.
Vágólapra másolva!

Több ezren tüntettek szerdán Dublinban az írországi katolikus iskolákban évtizedeken át elkövetett visszaélések miatt. A demonstrálók - köztük több áldozat - a tettesek felelősségre vonását, és az ígértnél nagyobb kárpótlást követeltek.

Májusban hozta nyilvánosságra jelentését az a vizsgálóbizottság, amelyet 2000-ben állított fel a dublini kormány. A bizottság feladata azt volt, hogy tárja fel az 1930-as és 1990-es évek között az ország állami és egyházi nevelőintézeteiben elkövetett visszaéléseket. A dokumentum - amely szerint évtizedeken át vertek és szexuálisan zaklattak fiúkat és lányokat az ír katolikus egyház iskoláiban - megrázta Írországot. (A jelentésről szóló cikkünket itt olvashatja el.)

A rendőrség szerint mintegy hétezer, a The Irish Times című lap szerint pedig körülbelül 15 ezer ember vett részt a szerdai tüntetésen. Utána az ír püspöki konferencia közleményt adott ki, amelyben a püspökök megvallják, hogy "szégyenkeznek és bánják", hogy ilyen szörnyű és egy életre kiható bűntetteket követtek el.

A püspökök tolmácsolták XVI. Benedek pápa üzenetét. Eszerint az ír egyházi vezetésnek gondoskodnia kell az igazságszolgáltatásról minden áldozat esetében, valamint vállalniuk kell, hogy megelőzik az ilyen bűntettek újbóli előfordulását. A jelentéssel kapcsolatban a pápa pénteken fogadta az ír egyház vezetőit.

Az ír állam eddig csaknem egymilliárd euró kártérítést fizetett ki a visszaélések több ezer áldozatának, csaknem tízszer annyit, mint amennyit az egyház áldozott erre.