Világjárvánnyá nyilvánította az új influenzát a WHO

Vágólapra másolva!
A maximálisra emelte a készültségi szintet az Egészségügyi Világszervezet az új típusú influenza miatt. Negyven éve most először hirdettek világjárványt. Hongkongban csütörtökön 12 gyerek megbetegedése miatt bezárták az óvodákat, bölcsődéket és általános iskolákat. Az Egészségügyi Minisztérium hangsúlyozza, hogy Magyarországon továbbra sincs járványveszély.
Vágólapra másolva!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította az új influenzát. A WHO csütörtökön közölte tagállamaival, hogy a legmagasabb, hatos szintre emeli az új influenzával kapcsolatos készültség szintjét. Negyven év óta ez az első influenza-világjárvány. Az 1968-as hongkongi influenza körülbelül egymillió ember halálát okozta. A H1N1-járvány az emberek többségénél csak enyhe lefolyású betegséget okoz.

A világszervezet mostani lépése nem jelenti feltétlenül azt, hogy a vírus súlyosabb megbetegedéseket vagy több halálesetet okozna, mint korábban, csupán azt a tényt jelzi, hogy földrajzilag nagy területen terjedt el a betegség - írja a BBC. A bejelentés előtt a WHO szakértői konferenciát rendezett.

Magyarországon továbbra sincs közvetlen járványveszély - hangsúlyozza csütörtöki közleményében az Egészségügyi Minisztérium, amely szerint a "legfontosabb teendő a továbbiakban is az, hogy amennyiben valaki magas láz, köhögés, torokfájás, fejfájás, hidegrázás, fáradtság, hányinger tüneteit észleli magán, maradjon otthon és vegye fel a kapcsolatot a háziorvosával vagy a gyermekorvossal". Emellett azt tanácsolják, hogy mindenki tartsa be az általános higiéniás szabályokat: a gyakori meleg vizes, szappanos kézmosást, eldobható zsebkendőbe való köhögést, tüsszögést és a gyakori szellőztetést.

Forrás: AFP
A sertésinfluenza-járványról készült galériáért kattintson a képre!

A WHO csütörtökön közölte azt is, azzal számol, hogy egy-két évig fog terjedni a világon az új influenza A(H1N1) vírusa. Margaret Chan, a szervezet igazgatója elmondta: a szakemberek általános megítélése szerint mérsékelt a jelenlegi járvány, ezért a WHO ismét csak azt ajánlja, hogy az államok tartózkodjanak mindenféle utazási és áruszállítási korlátozás bevezetésétől.

Aggasztja viszont az ENSZ szakosított szervét, hogy nem sikerült megállítani a vírus terjedését. Az új vírus ugyanis könnyen átterjed egyik emberről a másikra, és mint az influenzavírusok általában, "tele lehet meglepetésekkel".

A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha kialakulna egy olyan mutációja, amelynek sokkal nagyobb lenne a kórokozó képessége, mint a jelenleginek, és télen sújtaná az északi félteke országait, éppúgy mint a hozzávetőleg 50 millió ember halálát okozó 1918-19-es spanyolnáthajárvány esetében történt - mondta a WHO vezető tisztségviselője. Hozzátette azonban, hogy az új vírus egyelőre meglehetősen stabil, nem mutatja mutáció jeleit.

Chan szerint az is aggasztja a WHO-t, hogy az új vírus aránytalanul nagy számban okozott súlyos megbetegedéseket a 30 és 50 év közöttiek korosztályában (csakúgy, mint hajdan a spanyolnátha). Chan már most figyelmeztette azokat az országokat, ahol tetőzött a mostani járvány, hogy készüljenek fel a fertőzések egy második hullámára. Az érintett országoknak fenn kell tartaniuk éberségük szintjét, a még nem érintetteknek pedig fel kell készülniük - hangsúlyozta.

A H1N1 vírus először áprilisban bukkant föl Mexikóban. A világszervezet szerdai összesítése szerint eddig 74 országból összesen 27 737 H1N1 típusú influenza-megbetegedést jelentettek, és 141 ember halálát okozta a fertőzés. Az esetek többségét Észak-Amerikában észlelték. Európában és Ausztráliában az utóbbi napokban jelentősen emelkedett a betegek száma. A készültségi szint emelésének a BBC szerint az lehet az egyik oka, hogy a déli féltekén a H1N1 kiszorította a normál szezonális influenzát.

A BBC genfi tudósítója szerint a növekvő esetszám miatt elkerülhetetlen volt a világjárvány kihirdetése, de problémát jelent, hogy a riasztási fokozatok rendszerét egészen másmilyen jellegű vírusra dolgozták ki. A WHO szóvivője, Gregory Hartl azt mondta: inkább arra számítottak, hogy a következő világjárványt olyan vírus fogja okozni, mint a H1N1-nél jóval veszélyesebb madárinfluenza. A világszervezetnek most meg kell birkóznia azzal a globális aggodalommal, amelyet a világjárvány bejelentése fog kiváltani - mondta a BBC tudósítója.

A hongkongi hatóságok csütörtökön közölték, hogy bezárják az általános iskolákat, óvodákat és bölcsődéket, mert 12 gyerek megfertőződött a H1N1-es vírussal. Az intézmények péntektől számított két hétig zárva lesznek, hogy elkerüljék a fertőzés tovaterjedését - mondta Donald Cang hongkongi kormányzó. Mivel nem tudják megállapítani a betegség forrását, úgy vélik, hogy első ízben észlelték új influenzafertőzés gyanúját olyan betegeknél, akik nem külföldről tértek haza, hanem a hazájukban kapták meg a kórt. Kínában ezzel egy időben megerősítették, hogy már 111 új influenzás beteget regisztráltak.