Jan Slota, a magyarellenes kirohanásairól ismert szlovák politikus egy hétfői tárgyaláson büszkén mesélte, hogy fiatalabb korában megvert egy magyart. Az eset még 1979-ben történt az akkori munkahelyén, és fizetéselvonást kapott miatta.

Ján Slota szlovák radikális politikus hétfőn a zsolnai járási bíróságon - a közte, és a Markíza televízió között folyó perben - beszélt arról, hogy 1979-ben megvert egy magyart. Az eset az akkori munkahelyén történt, ahol Slota azért támadt rá a raktárosként dolgozó magyarra, mert az áldozat a Nemzetközi Nőnapon állandóan magyar dalokat játszott.

"Igen, elítéltek egy magyar nemzetiségű raktáros megtámadásáért. Úgy gondolom, hogy ez is egyértelműen meg volt rendezve, mert ez a magyar, aki a Nemzetközi Nőnapon állandóan magyar dalokat játszott, előbb meglökött engem. Arra, hogy ennek a magyarnak monoklit csináltam, büszke vagyok " - magyarázta az esetet Slota.

A Markíza televíziót azért perelte be a magyarellenességéről ismert politikus, mert az ott bemutatott anyagok szerint Slota fiatal korában társaival együtt feltört egy üzletet, illegálisan Ausztriába távozott, ahol autót lopott. 1983-ban vezető bányatechnikusként olyan utasítást adott, aminek következtében tűzvész keletkezett. Slota erről azt állította, hogy munkatársai nem tartották be maradéktalanul utasításait, ezért keletkezhetett tűz. A tiltott határátlépésről megjegyezte: másutt ma hősként tisztelnék ezért a cselekedetéért. A lopásokat Slota tagadja, a bíróságon ismét azt állította, hogy politikai lejárató kampány folyik ellene.