Leghamarabb novemberben léphet életbe a lisszaboni szerződés

Vágólapra másolva!
A legoptimistább forgatókönyvek szerint november 1-jén életbe léphet a lisszaboni szerződés - mondta az unió soros elnöki tisztét betöltő Csehország miniszterelnöke szombaton Budapesten. Jan Fischer arról is beszélt: bízik az ír referendum sikerében.
Vágólapra másolva!

A legoptimistább forgatókönyv szerint november 1-jén életbe léphet a lisszaboni szerződés.

Ugyanakkor meg kell várni az ír referendum eredményét, a német alkotmánybíróság döntését és a lengyel államfő aláírása is hiányzik még - mondta Jan Fischer, Csehország miniszterelnöke.

Fischer bizakodó

A kormányfő szerint a cseh államfő tartani fogja magát álláspontjához és az alkotmánybírósági döntés, valamint az ír referendum után aláírja a parlament két háza által már elfogadott dokumentumot. Jan Fischer arról is beszélt, hogy optimista az ír referendum eredményét illetően, Európa és az európai vezetők ugyanis minden tőlük telhetőt megtettek az ügy érdekében.

A cseh miniszterelnök szerint sikertörténetnek tekinthető országa uniós elnöksége. Már az elnökség elején két nagyon nehéz kérdést, az ukrán-orosz gázvitát és a gázai konfliktust is kezelniük kellett. A cseh elnökség a közös uniós energiapolitika elindításában is nagy szerepet vállalt - értékelte a helyzetet Jan Fischer.

Az írek tavaly elutasították a szerződést

Írországban tavaly tartottak népszavazást az Európai Unió hatékonyabbá tételét célzó lisszaboni szerződésről. A szigetországi referendumon a szavazók 53,4 százalék utasította el a szerződést, így a szerződés nem lépet hatályba 2009 januárjában. A szerződésre az ír választók 46,6 százaléka szavazott igennel. A választópolgárok 45 százaléka ment el szavazni, az igenek sikeréhez 110 000 szavazat hiányzott.