Parlamenti választások kezdődtek Albániában

Vágólapra másolva!
Vasárnap parlamenti választások kezdődtek Albániában. A választás az ország Európai Uniós kilátásait is befolyásolhatja. Az első előzetes eredmények hétfőre várhatók.
Vágólapra másolva!

Albánia 3,1 millió voksolással jogosult polgárának 140 képviselőt kell megválasztania arányos szavazással 34 párt és 4 politikai koalíció 3853 jelöltje közül. A legnagyobb összecsapás Sali Berisha kormányfő Demokrata Pártja és a Szocialista Párt között zajlik, amelynek első embere Edi Rama tiranai polgármester. A legutolsó közvélemény-kutatások szerint a két párt fej-fej mellett halad, a Demokrata Párt némi előnyével. A szavazást 450 külföldi és 5000 albán megfigyelő ellenőrzi.

A választásnak nagy jelentőssége van Albánia európai kilátásaira. Tirana április végén nyújtotta be kérelmét az Európai Uniós tagságra, és április 1-én, Horvátországgal egy időben, csatlakozott a NATO-hoz.

A kommunista diktatúra 90-es évek eleji bukása óta a választásokat többnyire szabálytalanságok, tüntetések és időnként erőszakos cselekmények is kísérték. Így volt ez a mostani választási kampány idején is, amikor lelőttek egy szocialista képviselőt. A rendőrség egyelőre tehetetlen az ügyben. Berisha mindazonáltal a francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a gyilkosságnak nincsen politikai vetülete.

A szavazóhelyiségeket 19 órakor zárják. Az első előzetes eredmények hétfőre várhatók.