Leszerepelt az elnöki házaspár pártja Argentínában a vasárnapi törvényhozási választásokon. Cristina Fernandez elnök és férje, a szintén politizáló Nestor Kirchner népszerűsége hanyatlik, ahogy a gazdasági válság egyre mélyül a dél-amerikai országban.

Az első hivatalos eredmények szerint az argentínai törvényhozás mindkét házában elvesztette többségét az elnök, Cristina Fernandez pártja - írja a BBC. Az államfő férje, Nestor Kirchner korábbi államfő is indult a választáson, és ő is vereséget szenvedett, így az elnöki pár számára egyértelmű kudarccal zárult a szavazás.

A választást elvileg csak ősszel kellett volna megtartani, Fernandez azonban előre hozta az időpontot, kritikusai szerint azért, mert bízott benne, hogy így nem szerepel majd olyan rosszul a pártja.

Cristina Fernandezt 2007-ben választották meg a dél-amerikai ország elnökévé, a hivatalt előtte férje töltötte be. Nestor Kirchner irányítása alatt Argentína talpra állt az évtized eleji súlyos válságból, ezért a házaspár komoly népszerűségre tett szert. A globális gazdasági válság azonban Argentínát is keményen sújtja, a fogyasztás visszaesett, a bűnözés és a szegénység pedig egyre nagyobb problémát jelent - írja a BBC.