Muszlim szektatagokat ítéltek el Szerbiában

Vágólapra másolva!
Terrortámadásokra készülő vahhábita muszlimokat ítéltek el Szerbiában. A szigorú vallási előírásokat követő vahhábita szekta tagjai pár éve jelentek meg Szerbiában, és már több - szerintük szabadosan viselkedő - muszlimot támadtak meg. A most elítélt csoport tagjai több fontos szerb épületet akartak felrobbantani.
Vágólapra másolva!

Terrorcselekményre készülő szélsőséges mohamedánokat ítéltek el pénteken Szerbiában. Tizenegy vádlott személy összesen több mint 60 év börtönbüntetést kapott. A csoport vezetőjét a bíróság tizenhárom évre ítélte, két személy nyolc-nyolc évet, egy ember hét és fél, egy pedig hét év büntetést kapott.

Az iszlám szunnita ágának vahhábita irányzatához tartozókat a múlt év tavaszán vették őrizetbe Szerbia délnyugati, zömében muzulmánok lakta részén, a Szandzsákban. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy meg akarták ölni a szerbiai muzulmán közösség főmuftiját, Muamer Zukorlicot, és terrortámadásokat terveztek. A lehetséges célpontok között szerepelt a belgrádi Nemzeti Színház, az Egyesült Államok nagykövetsége, a Park szálloda, a Beogradjanka nevű nagyáruház, illetve a Szandzsák központjának, Novi Pazarnak több épülete.

A csoport búvóhelyén nagy mennyiségű fegyvert találtak, és kiderült, hogy táborukban a korábbi hónapok folyamán több száz ember kapott fegyveres kiképzést. A perbe fogottak, akiket több rendőrségi akció során fogtak el - volt köztük olyan is, amely tűzharccal ért véget - kapcsolatot tartottak boszniai, szaúd-arábiai, ausztriai vahhábita szervezetekkel.

A szigorú vallási előírásokat követő vahhábiták pár éve jelentek meg Szerbiában, és a muzulmán többségű területeken már számos összetűzést, verekedést provokáltak, megtámadva szerintük szabados viselkedésű hittársaikat.