Vágólapra másolva!
Amerikai ügynöknek nevezte Mir Hoszein Muszavi iráni ellenzéki vezetőt az ország legfőbb hatalmasságának, Ali Hamenei ajatolláhnak egyik magas rangú tanácsadója egy szombaton megjelent cikkében.
Vágólapra másolva!

A hivatalos tisztséget nem viselő Hoszein Sariatmadari azt írta a Kejhan című napilapban: "cáfolhatatlan dokumentumok" bizonyítják, hogy Muszavinak kapcsolata van külföldi hatalmakkal. Megvádolta azzal, hogy bűncselekményeket követett el az iráni nép ellen. Szerinte Muszavit és Mohammed Hatami reformszellemű volt elnököt "súlyos bűneik" és hazaárulás miatt bíróság elé kell állítani. Muszavi megpróbál "elmenekülni a büntetés elől, amelyet ártatlan emberek halálának okozásáért, zavargások szításáért, külföldiekkel való együttműködésért és azért érdemel meg, mert Amerika ötödik hadoszlopaként működik az országban" - írta Sariatmadari.

Muszavi a legjelentősebb ellenfele volt Mahmúd Ahmadinezsád elnöknek a június 12-i elnökválasztáson, de a hivatalos eredmények szerint jócskán alulmaradt a versenyben. Ő azonban nem tágít attól az álláspontjától, hogy meghamisították a voksolás eredményét. Konzervatív politikusok már korábban is követelték bíróság elé állítását amiatt, hogy csalást emleget, és ez demonstrációkhoz vezetett, a Forradalmi Gárda parancsnoka pedig azért, mert szerinte árt a nemzetbiztonságnak, de most először nevezték őt nyíltan külföldi ügynöknek. Az iráni vezetés általában is úgy akarja beállítani a választási eredmények miatti tiltakozó akciókat, hogy azokat külföldről szítják.

Nyilvánvalóan a külföldi hatalmakkal szembeni vádak része volt az is, hogy egy magas rangú vallási elöljáró pénteken közölte: bíróság elé állíthatják a teheráni brit nagykövetség őrizetbe vett helyi alkalmazottait az elnökválasztás utáni zavargásokban betöltött szerepük miatt. Nagy-Britannia teheráni nagykövetségének kilenc helyi alkalmazottját fogták el az iráni hatóságok arra hivatkozva, hogy részt vettek az utcai zavargások szításában, de többségüket időközben szabadon engedték. Brit tisztségviselők szerint már csak ketten vannak őrizetben. A britek őrizetbe vétele miatt az Európai Unió tagországai elhatározták, hogy egységesen tiltakoznak Irán EU-államokban akkreditált nagyköveteinél.

Egy magas rangú, reformpárti iráni vallási vezető, Juszof Szaanei nagyajatolláh szerint az elnökválasztás "titokzatossága" miatt sok iráni továbbra sincs meggyőződve arról, hogy Ahmadinezsádot szabályosan választották újra, és emiatt a kormány problémák elé néz. Szaanei a saját honlapjára szombaton feltett közleményében - nyilvánvalóan a tüntetések elfojtására utalva - figyelmeztette a hatóságokat, hogy ne sértsék meg az emberek jogait. Szaanei nagyajatolláh Irán legtekintélyesebb ellenzéki vallási vezetőjének, Hoszein Ali Montazeri nagyajatolláhnak a szövetségese.