Nagy többséggel nyert az ellenzék a bolgár választáson

Vágólapra másolva!
A szavazatok csaknem negyven százalékának megszerzésével győzött a jobbközép ellenzéki GERB párt a bolgár parlamenti választásokon. Az eddig kormányzó szocialisták a voksok kevesebb mint 18 százalékát kapták. Bulgáriában várhatóan koalíciós kormány alakul.
Vágólapra másolva!

A szavazatok 39,7 százalékával elsöprő győzelmet aratott a jobbközép ellenzéki GERB párt Bulgáriában a parlamenti választásokon - közölte hétfőn a központi választási bizottság a voksok csaknem teljes feldolgozottsága alapján. Az eddig hatalmon lévő szocialisták a voksoknak mindössze 17,72 százalékát kapták, koalíciós partnerük, a török kisebbséget képviselő DPSZ pedig 14,47 százalékot ért el. Elemzők szerint a szavazók a terjedő bűnözésért és az élet minden területén jelen lévő korrupcióért büntették meg az eddig kormányzó pártot.

A részeredmények szerint további három párt - az ultranacionalista Ataka, a konzervatív Kék Koalíció és a populista Rend, Jog és Igazság párt - lépte át a parlamentbe kerüléshez szükséges négyszázalékos küszöböt. A részvételi arány meghaladta a 60 százalékot.

A Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű, alig három éve alapított jobboldali, polgári párt vezetője Bojko Boriszov, Szófia főpolgármestere. Boriszov közölte: minél gyorsabban kormányt akar alakítani. Ehhez viszont koalíciós partnerre lesz szüksége. Elemzők szerint elképzelhető szövetséges lehet a Kék Koalíció, amelynek vezetői már jelezték is: készen állnak "helyreállítani a reformer, európai erők többségét" a bolgár parlamentben.