Október 2-án ismétlik meg az uniós népszavazást az írek

Vágólapra másolva!
Kitűzték a lisszaboni uniós reformszerződésről szóló új népszavazás időpontját Írországban. Az ír miniszterelnök bízik abban, hogy ezúttal igent mondanak az írek a dokumentumra, melynek életbe léptetése a korábbi elutasítás miatt megrekedt.
Vágólapra másolva!

Október 2-án rendezik Írországban a második népszavazást az Európai Unió reformszerződéséről - jelentették be szerdán Dublinban. Brian Cowen miniszterelnök az időpontot bejelentve azt mondta: reméli, hogy a szavazók többsége ezúttal igent mond a lisszaboni szerződésre, miután az EU-tagállamok vezetői számos engedményt tettek a szigetország aggályainak eloszlatása érdekében.

Az uniós tagállamok közötti integrációt erősítő szerződést a korábban elbukott uniós alkotmány helyett dolgozták ki, de az írek miatt megrekedt az életbe léptetése. Az első népszavazáson, tavaly nyáron az írek elvetették az uniót megreformáló dokumentumot, így az mindmáig nem lépett hatályba. Egy ilyen dokumentum ugyanis csak abban az esetben lép életbe, ha az összes uniós tagország ratifikálja. Írország volt az egyetlen, ahol referendumot kellett tartani a kérdésben.

A tavalyi népszavazás után az "igen" tábora azzal vádolta a kormányt, hogy nem oszlatta el a szavazóknak a szerződéssel kapcsolatos aggodalmait, és hogy nem érvelt hatásosan a "nem" híveivel szemben. A kormány azt ígéri, hogy az idei szavazás előtt jobb, élénkebb kampányt fog folytatni, és részletesen ismerteti a szerződés szövegét.

Közvélemény-kutatási eredmények szerint az igen-tábor jelenleg többségben van, mert az írek úgy gondolják, hogyaz EU segít az országnak kilábalni a gazdasági válságból. Enda Kenny, a legnagyobb ellenzéki párt, a lisszaboni szerződés ratifikálását ugyancsak támogató Fine Gael vezetője azt mondta: azért nem becsüli alá azt a zavart, amely az emberek fejében van a szerződéssel kapcsolatban, és nem hagyja, hogy túlzott elbizakodottság legyen rajta úrrá a friss felmérések alapján, amelyek azt sugallják, hogy a népszavazás lefutott ügy.