Katonai hírszerzőket végeztek ki Mexikóban

Vágólapra másolva!
A mexikói rendőrség tucatnyi bekötött szemű, megkötözött holttestet talált az út mellé hajítva helyi idő szerint hétfőn, az ország nyugati részén fekvő Michoacan tartományban, La Huacana város közelében - közölték nevük elhallgatását kérő ügyészségi tisztségviselők. Az áldozatok mindannyian katonai hírszerzők voltak.
Vágólapra másolva!

A láthatólag megkínzott áldozatok között 11 férfi és egy nő volt. Általában a rivális kábítószer-kereskedőkkel végeznek ilyen módszerrel a drogkartellek, de Jesús Montejano ügyész az előzetes vizsgálatok után bejelentette, hogy mindannyian katonai hírszerzők voltak. Ez eddig a kormányerők legsúlyosabb vesztesége Felipe Calderón elnök által a kartellek ellen indított háborúban, amelyben a katonaságot is bevetették.

A tucatnyi megkínzott áldozatot feltehetőleg hétfőn gyilkolták meg. A mexikói bűnszövetkezetek legutóbb tavaly szeptemberben hajtottak végre tömeges kivégzést, akkor 24, felpeckelt szájú ember holttestét találták meg Mexikóvárostól nyugatra, egy évvel korábban pedig 12 lefejezett férfi holttestére bukkantak Merida város közelében.

Találtak hétfőn további két holttestet is a szövetségi állami székhely, Morelia repülőtere mellett. A két férfit kivégzésük előtt ugyancsak megkínozták.

A La Familia nevű drogkartell szombaton nagyszabású támadást indított a szövetségi rendőrség ellen Michoacanban, bosszúból azért, mert a hatóságok letartóztatták a szervezet egyik vezetőjét. A támadásban meghalt három rendőr, további 18 pedig megsebesült. A drogkartellnek egy fegyverese halt meg az összecsapásban.