Lezuhant egy utasszállító repülő Iránban: 168 halott

Vágólapra másolva!
Iráni hírügynökségek szerint 168-an utaztak az utasszállító repülőgépen, amely Észak-Iránban zuhant le. A katasztrófát senki sem élte túl. A több mint húszéves Tu-154-es kis darabokra tört szét. A tűzoltók szerint már a levegőben felgyulladt a gép, a fekete dobozt egyelőre nem találták meg. A gépen főleg örmények utaztak.
Vágólapra másolva!

Lezuhant egy repülőgép Észak-Iránban - írja a BBC. Az iráni állami televízió szerint a gépen 168-an, 153 utas (151 felnőtt és két gyerek) és a legénység 15 tagja utaztak. Iráni jelentések alapján a Reuters azt írta, 169 ember vesztette életét. Az iráni ISNA hírügynökség szerint a legénység 16 tagú volt.

A Caspian Airlines TU-154-ese Teheránból Jerevánba, Örményország fővárosába tartott és Kazvin tartományban, egy Dzsannatabad nevű falu közelében zuhant le egy mezőn, Teherántól 120 kilométerre északnyugatra. "A 7908-as járat 16 perccel azután zuhant le, hogy felszállt az Imam Khomeini nemzetközi repülőtérről" - mondta Reza Dzsafarzade, az iráni légi szövetség szóvivője az iráni televízióban. A szóvivő szerint a katasztrófa előtt nem volt jele, hogy probléma lett volna a géppel.

A gépen főleg örmények utaztak, de grúzok és más állampolgárságúak is voltak a járaton és néhány grúz állampolgár - mondta a Caspian Airlines jereváni képviseletének egyik tisztségviselője. A jereváni repülőtéren síró rokonok gyülekeznek a tudósítások szerint. Az iráni állami televízió beszámolója szerint a gépen utazott nyolc ember az ifjúsági dzsúdó válogatottból, köztük két edző és egy delegációvezető. Azért indultak Jerevánba, hogy az örmény válogatottal együtt készüljenek a budapesti ifjúsági világbajnokságra, amely augusztus 6-án kezdődik.

Forrás: AFP
További képekért kattintson a fotóra!

A magyar nagykövetség konzulja egyelőre nem tudott tájékoztatást adni az MTI-nek arról, hogy a gépen tartózkodott-e magyar állampolgár, de azt mondta, nem jellemző, hogy magyarok ezen a viszonylaton utazzanak.

Egy szemtanú szerint a gép leesett az égből, és a becsapódáskor összetört. Az iráni Press TV helyszíni tudósításán (melyet a CNN is sugároz) a repülő roncsait látni kis darabokra törve egy mezőn, egyedül az egyik szárny maradt meg nagyobb darabban. "A becsapódás 10 méter mély krátert vágott a földbe" - mondta az iráni állami tévének egy tűzoltó. A repülő roncsai 150-200 méteres sugarú körben szóródtak szét a területen - tette hozzá. Egy másik tűzoltó szerint a jelek arra utalnak, hogy a gép már a levegőben kigyulladt.

Egy tartományi tisztségviselő szerint a repülőn technikai problémák merültek fel és vészhelyzetben kényszerleszállást akartak végrehajtani - írja a Reuters. A fekete dobozt egyelőre nem találták meg.

Forrás: AFP
További képekért kattintson a fotóra!

A BBC szerint az iráni repülőgépek nagy része régi, elavult és rossz állapotban van. Az 1979-es iráni forradalom miatt bevezetett nyugati kereskedelmi embargó miatt Irán arra kényszerült, hogy orosz gépeket vásároljon, így a mostani flottát főleg orosz és régi nyugati gépek alkotják. A lezuhant gépet 1987-ben építették.

A Telegraph cikke szerint az elmúlt tíz évben több súlyos légikatasztrófa történt Iránban, legutóbb három éve két gép is lezuhant alig egy hónap alatt. 2006 szeptemberében több tuatnyian meghaltak, mert egy utasszállító leszaladt a leszállópályáról landolás után és felrobbant. 2006 novemberben egy katonai gép zuhant le felszállás közben, a fedélzeten 39 ember, köztük az iráni elit gárda 30 tagja, halt meg.