Rabbikat is gyanúsítanak az amerikai korrupciós botrányban

2009.07.24. 13:25

Több mint negyven embert, köztük politikusokat, tisztviselőket és rabbikat is, őrizetbe vettek az amerikai hatóságok, amelyek állítják, hogy egy szövevényes korrupciós hálózatot lepleztek le. A gyanúsítások között szerepel korrupció, pénzmosás és illegális szervkereskedelem is. Az egyik FBI-ügynök szerint ez az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb korrupciós ügye.

Testrészekkel való illegális kereskedelem, titkos megbeszélések étkezőkben, parkolókban, kazánházakban, ideges viccek egy férfiról, akiről  kiderült, hogy szövetségi informátor, és nagy köteg pénzek gabonapelyhes dobozokban továbbítva. A New York Times így jellemzi tömören a New Jersey államban kipattant hatalmas korrupciós botrányt. Az amerikai hatóságok 44 embert tartóztattak le, közülük három polgármestert, két állami képviselőt és öt rabbit.

Tízéves nyomozás végére tettek pontot azzal a csütörtöki razziasorozattal, amelyben háromszáz ügynök vett részt New Jersey-ben és New Yorkban. Ralph J. Marra New Jersey-i államügyész sajtótájékoztatón közölte, hogy a letartóztatottakat korrupcióval, illetve pénzmosással gyanúsítják, de egyikük a hatóságok szerint illegális szervkereskedelemben is részt vett. Illegálisan hozta az Egyesült Államokba izraeli donorok szerveit, amelyekért 10 ezer dollárt fizetett, majd azokat az USA-ban 160 ezer dollárért adta el.

A hatóságok szerint a gyanúsított rabbik dollár tízmilliókat mostak tisztára jótékonysági szervezeteken keresztül. A botrány csalás vádjával kezdődött egy elszigetelt szír zsidó közösségben, amelyik a tengerparti Deal nevű városkába fészkelte be magát - írja a New York Times. Itt egy Solomon Dwek nevű ingatlanfejlesztőt vádoltak meg 2006-ban azzal, hogy egy 25 millió dolláros hamis csekket próbált elfogadtatni. Ezután szervezték be informátornak a szövetségi hatóságok, hogy az ő segítségével felderítsék a New Jersey-i rabbik pénzmosási ügyleteit.

Az ügynek három ága van: a korrupciós, a pénzmosási és a szervkereskedelmi. A pénzmosást a brooklyni és Deal városbeli rabbik végezték. A politikai korrupcióban és vesztegetésben Jersey City és Hoboken városainak egyes hivatalnokai érintettek. Mindkét város igen nagy ütemben fejlődik az utóbbi években, ezt akarták meglovagolni a vádlottak.

"Úgy tűnik, mindenki akart egy darabot az akcióból. A korrupció széles körű és átható volt" - mondta Marra államügyész. A politikusok szerinte készségesen követték el ezeket a bűnöket, a rabbik pedig az egyenesség látszata mögött folytatták bűnös ügyleteiket. "Ezeknek az alpereseknek a korrupció az életük része volt" - mondta a főügyész. Azt is hozzátette, hogy a vádlottak szerinte "egy etikamentes övezetben léteztek".

Jon Corzine, New Jersey kormányzója úgy fogalmazott, hogy "ennek a korrupciónak a mértéke egyszerűen felháborító és nem tolerálható." Ed Kahrer FBI-ügynök egyenesen az USA egyik legsúlyosabb korrupciós botrányának nevezte az ügyet, amely "beleivódott New Jersey politikai kultúrájába". A kormányzó hivatalának egy tagja is lemondásra kényszerült, miután a szövetségi ügynökök átkutatták a lakását.

A letartóztatottak zömét óvadék ellenében szabadon engedték. A BBC szerint két gyanúsított ügyvédje is jelezte, hogy vitatják a hatóságok állításait. Az egyik rabbi, a 87 éves Saul Kassin jogi képviselője például közölte, hogy védence félreértés áldozata lett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK