Már nyolc halott a dél-európai erdőtüzekben

Vágólapra másolva!
Szinte az összes dél-európai országban tüzek pusztítanak, amelyeket a nagy hőség és az erős szél okoz. Összesen legalább nyolc ember halt meg eddig a lángokban. Spanyolországban 1500 embert kellett evakuálni, Olaszországban egy nyáját menekítő pászort ölt meg a tűz, Franciaországban pedig alig aludtak ki a Marseille környéki lángok, már újabb bozóttüzek fenyegetik Korzikát.
Vágólapra másolva!

Tűzoltók ezrei próbálják megfékezni a Dél-Európában tomboló erdő- és bozóttüzeket - írja a BBC. Legalább nyolc ember meghalt már Spanyolországban, Franciaországban, Görögországban és az olaszországi Szardínia szigetén a lángok miatt.

Dél- és Kelet-Spanyolországban hét nagyobb gócban égnek tüzek. A forró, száraz időjárás mellett az erős szél is közrejátszik a lángok terjedésében. A hőmérséklet pedig nem fog változni a következő napokban, és ez fokozhatja a tűz terejdését. A spanyol belügyminisztérium a legmagasabb fokozatra emelte a tűzriadót az országban, és megtiltotta a tűzrakást.

Az elmúlt négy napban hat spanyol tűzoltó vesztette életét a lángokban. Közülük négyen Katalóniában haltak meg kedden, ötödik, kórházba szállított társuk pénteken halt bele sérüléseibe. A hatodik áldozat egy tűzoltókocsi vezetője, ő csütörtökön halt meg Teruelben.

A spanyolországi tüzek nagy részét villámcsapások okozták, melyek az Aragónia tartományra lecsapott heves elektromos vihart kísérték - számolt be róla az El Pais nevű lap.

A délkelet-spanyolországi Mojacar nevű régióból 1500 embert evakuáltak, köztük sok vakációzó britet. "Olyan itt, mint egy horrorfilmben" - mondta Benjamin Jackson, egy 23 éves brit a BBC-nek. "Amerre csak nézel, alapvetően minden leégett" - tette hozzá.

Egy nyáját menteni akaró pásztor és egy másik ismeretlen ember is meghalt Szardínián a bozóttüzekben a BBC szerint. Capo Pecora strandjáról a tengeren át kellett kimenteni 120 embert a lángok elől. Egy börtönt is kénytelenek voltak kiüríteni.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Egy spanyol tűzoltó küzdelme a lángokkal - Kattintson galériáért!

Görögországban a Peloponnészosz-félsziget déli részét és Évia szigetét sújtja a tűz.

Franciaországban is egy sziget, Korzika ég. Itt eddig öt tűzoltó sérült meg oltás közben - közölte az AFP. A lángok eddig 4000 hektár erdőt és bozótost pusztítottak el, és a regionális kormány szerint szándékos gyújtogatás okozta a tüzet.

Franciaországban azt is vizsgálják, hogy miért okozott egy katonai gyakorlat erdőtüzet Marseille környékén. Egy felelőtlenül kilőtt nyomkövető lövedék lobbantotta lángra a fákat, bokrokat. Ez a tűz 1300 hektárnyi növényzetet pusztított el. Francois Fillon miniszterelnök szakmai hibának nevezte a történteket. Michel Sappin helyi elöljáró "bárgyú" tevékenységgel vádolta meg a hadsereget. A katonai gyakorlatért felelős tisztet felfüggesztették.