Pénteken ítélhetik el Mianmar hősi rabját

Vágólapra másolva!
Akár öt évet is kaphat Aung Szan Szú Kji, házi őrizetben tartott mianmari ellenzéki vezető, amiért egy amerikai férfi beosont a házába tavasszal. Szú Kji támogatói szerint a mianmari rezsim célja a perrel, hogy távol tartsák a jövő évi választásoktól a politikust. Pénteken hirdetnek ítéletet az ügyben.
Vágólapra másolva!

Pénteken hirdetnek ítéletet Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető perében. A húsz éve házi őrizetben tartott politikust azzal vádolják, hogy megszegte a házi őrizet szabályait, amikor menedéket nyújtott egy amerikai férfinak, aki úszva, a házát őrző katonákat kijátszva jutott be hozzá május elején. John William Yettaw két napot töltött a nőnél, úszva távozott, ekkor csípték el.

A mianmari junta alig enged látogatókat Szú Kjihez, külföldieknek pedig kormányzati jóváhagyás nélkül tilos a helyi magánlakásokban megszállniuk.

Az ellenzéki vezér azt állítja, nem ismeri az amerikai férfit, és tagadja, hogy rosszat tett volna. Felforgatással vádolják, amiért akár 5 év börtönt is kaphat.

Az 53 éves Yettaw, aki korában az amerikai hadseregben szolgált, azt állítja, hogy az Úr vezérelte Szú Kjihez, akiről megálmodta, hogy egy terrorista szervezet akarja meggyilkolni. A bevándorlási törvények megsértésével és birtokháborítással vádolják. Ő szintén öt évet kaphat.

Támogatói szerint Szú Kji letartóztatásának és várható bebörtönzésének célja, hogy távol tartsák a jövőre esedékes általános választásoktól az 1989-es szavazáson elsöprő győzelmet szerző politikust.