Két tűzoltó anyagi érdeke borította lángba Korzikát

2009.07.29. 23:24

Kiderült, hogy Korzikán két önkéntes tűzoltó okozta az erdőtüzet. A két fiatal férfi annak reményében gyújtotta meg a tüzeket, hogy a kivonulás miatt többletpénzhez juthatnak. Közben már Bulgária is küzd a lángokkal, amelyek egész Dél-Európát beborították a héten.

A korzikai hatóságok szerdán letartóztattak két fiatal önkéntes tűzoltót, és vádat emeltek ellenük, amiért "szándékos gyújtogatással okoztak károkat" - közölték igazságügyi források.

A Franciaországhoz tartozó földközi-tengeri sziget főügyésze, Paul Michel közlése szerint mindketten beismerték a tettüket és részletes vallomást tettek. A két férfit bűnszövetkezetben való részvétellel is vádolják, így akár 15 évig terjedő börtönt is kaphatnak tettükért.

Július 8-án, majd 14-én elkövetett bűncselekményük mögött az ügyész szerint saját kicsinyes anyagi érdekeik álltak, mivel "az éjszakai kivonulásért emelt javadalmazás járt nekik". Mint a dél-korzikai tűzoltók parancsnoka, Bruno Maestracci elmondta, "az említett két éjszakán fejenként 19, illetve 38 euró ütötte az önkéntesek markát - a második, nemzeti ünnepen végrehajtott oltásért ugyanis dupla pénzt számolnak el".

A fiatalabbik, 22 éves önkéntes tűzoltó munkanélküli volt, míg idősebbik, 25 éves társa korábban az egyik helyi önkormányzatnál dolgozott. A két férfit hétfőn állították elő a sziget déli részén, ahol a 40 Celsius fokos nyári hőségben hat napja pusztító tüzeknek eddig 6 ezer hektár bozótos és erdő vált martalékává.

Forrás: AFP
Korizikán közel hatezer hektár erdő és bozót égett le. További képekért kattintson!


Az elmúlt kevesebb mint egy hét alatt nyolc gyújtogatót vettek őrizetbe Korzikán. Közülük kettőt már el is ítéltek hétfőn Bastiában. Egyikük két évi, másikuk nyolc hónapi börtönbüntetést kapott.

Az első idei bolgár tűz

Az idei nyár első nagy erdőtüzét okozta Bulgáriában a 30 fok feletti hőség. Az ország déli részén több mint négy kilométer hosszan borult lángba egy erdős terület - közölte szerdán a bolgár belügyminisztérium.

A közép-bulgáriai Sztara Zagora városától délnyugatra keletkezett tűz fenyőerdőkre is kiterjedt. Az oltási munkákra, a nehezen megközelíthető terepre több tucat katonát is kivezényeltek. A helyzetet erős szél nehezíti. A tűz okát egyelőre nem ismerik. A lángok lakóházakat nem fenyegetnek.

A héten egész Dél-Európa a tüzektől szenvedett, már vagy nyolc halottat követeltek a lángok. Erdők égtek Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban és Horvátországban is. Sok helyen turistákat kellett kimenekíteni a lángok elől. A hőség mindenhol óriási, ez is táplálja a lángokat a néhol igen erős szél mellett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK