15 éves fiút vádolnak a bristoli magyar megverésével

Vágólapra másolva!
Továbbra is kritikus állapotban van az a 29 éves magyar férfi, akit szombaton éjszaka támadtak meg Bristolban. A helyi rendőrség az [origo]-nak azt mondta: súlyos testi sértés miatt vádat emeltek az ügyben egy 15 éves fiú ellen.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek súlyos testi értés miatt egy 15 éves fiú ellen egy magyar férfi megtámadása miatt a nagy-britanniai Bristolban - közölte pénteken az [origo]-val az Avon-Somerset körzeti rendőrség szóvivője. A 29 éves magyar fiatalembert szombaton este 11 óra körül támadták meg Bristol Bradley Stoke kerületében, és életveszélyes állapotban szállították a bristoli Frenchay kórházba.

A helyi rendőrség először két 15 éves fiút vett őrizetbe a támadás miatt, de egyiküket a héten óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A rendőrségi szóvivő azt mondta: a nyomozás jelenlegi szakaszában nem adnak részletesebb tájékoztatást a támadás körülményeiről, és arról sem, mi lehetett az indíték.

A 29 éves áldozatot jelenleg a kórház intenzív osztályán ápolják, súlyos fejsérülése miatt állapota továbbra is kritikus - mondta Takács László londoni magyar főkonzul pénteken az [origo]-nak. A főkonzul a férfi hozzátartozóinak kérésére nem közölt bővebb információt az áldozatról csak annyit mondott, hogy munkavállalóként élt Bristolban.

A Bristol Evening Post nevű helyi lapnak korábban egy, a támadás helyszínének közelében lakó nő azt mondta: ő találta meg az áldozatot vérbe fagyva a járdán, miután kutyája szűnni nem akaró ugatása miatt körülnézett az utcán. A lapnak nyilatkozott egy helyi férfi is, aki maga nem látta a támadást, de azt hallotta, hogy egy üveggel ütötték le az áldozatot.