Az esetek felében tévednek a H1N1-gyorstesztek

Vágólapra másolva!
Csak az esetek felében mutatják ki a H1N1 gyorstesztek a vírust a fertőzött emberekben - állapította meg az amerikai járványügyi központ (CDC) legfrissebb tanulmánya. Mivel a gyorstesztek sokszor félrevezető eredményt adnak, nem lehet kizárólag ezekre támaszkodni a diagnózis megállapításánál.
Vágólapra másolva!

Megbízhatatlanok az új típusú H1N1 influenza felismerésére készített gyorstesztek - állapította meg az amerikai járványügyi központ (CDC) csütörtökön publikált tanulmánya. Az amerikai szakértők három nagy gyártó gyorstesztjeit vizsgálták, amiből kiderült, hogy a tesztek csak az esetek felében mutatják ki a H1N1 vírust a fertőzött mintákban.

A tanulmány bevezetője szerint az új típusú influenzavírus világszerte tapasztalható terjedése tette szükségessé, hogy ellenőrizzék a kereskedelmi forgalomban kapható, világszerte használt influenza-gyorsteszteket. Bár több nagy gyártó - köztük a héten a magyar Diagon Kft is - szabadalmaztatott már H1N1-gyorsteszteket, ez volt az első kormányzati vizsgálat, amely azok hatékonyságát ellenőrizte.

A vizsgálatban 3 nagy amerikai cég, a Binax, a Quidel és a Becton Dickinson gyorstesztjeit ellenőrizték 65 olyan mintán, amelyekben megbízható genetikai tesztekkel (rRT-PCR teszttel) már kimutatták a H1N1 vagy a szezonális influenza jelenlétét. A vizsgált tesztek elvileg körülbelül 2 óra alatt kimutatják a vírust, ezekkel a gyártók szerint az orvos az irodában ellenőrizni tudja az influenza jelenlétét, amíg a páciens várakozik.

Az eredmények szerint az erősen fertőzött mintákból a gyorstesztek sikeresen ki tudták mutatni a vírust, az összes mintát tekintve azonban a tesztek érzékenysége alacsony volt. A három gyártó tesztjei mindössze 40, 49 és 69 százalékban tudták kimutatni a vírust. A CDC megállapítása szerint a kevesebb vírust tartalmazó mintáknál a tesztek hatékonysága jelentősen csökkent.

Az eredmények azt mutatják, hogy a pozitív gyorstesztek ugyan megbízható információt adnak az orvosnak, a negatív eredmények azonban még nem zárják ki az új típusú influenzafertőzés lehetőségét. "Vagyis a tesztek néha félrevezető eredményeket adnak" - nyilatkozta az amerikai Health Day hírportálnak Michael Shaw, a CDC influenza-részlegének egyik igazgatója, a jelentés egyik szerzője.

Shaw szerint a gyorsteszt csupán egy diagnosztikai eszköz, nem szabad egyedül arra támaszkodni. Mivel a beteg tesztje negatív lehet úgy is, hogy közben mégis influenzás, az orvosnak egyéb információkra, a tünetekre és a beteg környezetére is tekintettel kell lennie - mondta. Azokat a betegeket, akiknek influenzaszerű tüneteik vannak, de gyorstesztjük negatív lett, továbbra is kellő gyanakvással kell kezelni: ha további ellenőrzés szükséges, a napokat igénybe vevő, de megbízható rRT-PCR tesztnek is alá kell vetni őket - írja a CDC tanulmánya.

Magyarországon csütörtökön jelentette be a Diagon Kft., hogy olyan magyar H1N1-gyorstesztet szabadalmaztattak, amellyel két óra alatt kimutatható a H1N1 influenzavírus. Az erről kiadott közleményük szerint a teszt jóval olcsóbb, mint a ma használt külföldi eszközök, és a segítségével, járvány esetén Magyarország nem szorul majd külföldi behozatalra.

Kern József kutató vegyész, a Diagon-csoport vezetője a teszt pontosságáról pénteken az [origo]-nak azt mondta, hogy a szabadalmazási eljárás során megfelelt az elvárásoknak. Az igazgató közölte: még nem ismeri a CDC tanulmányát, de tudomása szerint "ezek a tesztek nem 50 százalékos, hanem 90 százalékos pontossággal" mutatják ki a vírust." Természetesen meg fogjuk nézni, hogy a CDC mit vizsgált, és hogyan vizsgált, de addig erről nem tudok semmit mondtani" - tette hozzá. A CDC a magyar szabadalmat egyelőre nem ellenőrizte, az amerikai jelentés ugyanakkor megjegyezte, hogy szükség van a H1N1-gyorstesztek pontosságát ellenőrző vizsgálatok folytatására.