Eltemették Michael Jacksont, állítja a család ügyvédje

Vágólapra másolva!
Csak a napokban sikerült eltemetni Michael Jacksont, miután a halottkém visszaszolgáltatta a teljes holttestet. A ceremónia szűk körben zajlott le Hollywoodban. Jacksont jelöletlen sírba temették, hogy megóvják a rajongói rohamtól.
Vágólapra másolva!

Hét héttel halála után eltemették Michael Jacksont - mondta el a Jackson család ügyvédje a GMTV csatornának. Brian Oxman elmondta, hogy miután a halottkém minden átvizsgált szervet visszaadott, eltemethették Jacksont. A Bangshowbiz.com internetes portál szerint kevesebb, mint egy tucat ember vett részt a temetésen. A családból csak Jackson apja, Joe és nővére, La Toya volt jelen - írja a portál.

"A temetés egyben a megemlékezés ideje is volt" - nyilatkozta az ügyvéd. A brit Daily Mirror című lap szerint a ceremónia a Hollywood Hillsben található Forest Lawn temetőben zajlott le. A temető teljes személyzete vigyázta a ceremónia zavartalan lebonyolítását - írja a lap.

A Daily Mail szerint jelöletlen sírba temették Jacksont, hogy megóvják a rajongók rohamától. A sírja közel került az énekes 1990-ben, 83 évesen elhunyt nagyanyja, Martha Bridges nyughelyéhez. A Bangshowbiz szerint a Forest Lawnban nyugszik több híresség, például David Carradine színész is.

A brit bulvárlap egy temetői forrásra hivatkozva azt állítja, hogy csak a Jackson család és a Forest Lawn temető vezetősége tud a sír pontos helyéről. "Attól tartunk, hogy Jackson-rajongók ezrei jönnének el a temetőbe, és megrongálnák vagy eltorzítanák a síremléket" - indokolta a titoktartást a Daily Mail forrása.

Olyan tervek is vannak, hogy Jackson testét elszállítják, amennyiben a rajongók felfedeznék a sírt. A család négy helyet jelölt ki erre az esetre - írja a Bangshowbiz. A portál szerint Jackson egykori birtoka, Neverland és egy Las Vegas-i emlékhely is szerepel a rövid listán.

Az ügyvéd szerint Jackson volt a gyermekei apja

Az énekes gyermekeinek helyzete továbbra sem rendeződött. A három gyereket a Jacksontól korábban elvált Debbie Rowe (ő csak két gyermek anyja), és az énekes anyja, Katherine is be akarta fogadni. A gyerekek felügyeleti jogát végül a 79 éves Katherine Jackson kapta, Rowe pedig rendszeresen látogathatja két gyerekét. Jackson 2002-ben készült végrendeletében is kinyilvánította, hogy azt szeretné, ha anyja gondoskodna gyerekeiről.

Pletykák vonták kétségbe ugyanakkor, hogy Jackson egyik lányának, Parisnek valóban az énekes-e a vér szerinti apja. Brian Oxman ügyvéd a GMTV-nek tagadta azt a pletykát, hogy esetleg Mark Lester brit színész lenne a kislány apja. Lester a keresztszülője Jackson három gyermekének, és állítja, hogy ő adott spermiumot 13 éve az énekesnek. A gyerek külsejével is indokolta ezt, hisz Paris meglepően hasonlít Lester lányára. Oxman viszont állítja: Jacksontól tudja, hogy az énekes volt a lány apja.

Michael Jackson június 25-én halt meg kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve, és a jelen lévő orvosa, Conrad Murray sem tudta újraéleszteni. A rendőrség még mindig nyomoz, hogy megtudja, mi vezetett Jackson hirtelen halálához.