Rajongás és düh kíséri Putyin abháziai látogatását

2009.08.12. 20:15

Oroszország jelentősen megerősíti katonai bázisait a szakadár grúz területen, Abháziában - közölte a szerdán a térségbe látogató Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, akinek bejelentését felháborodással fogadták Grúziában. Putyin jelezte, hogy elszántak arra, hogy segítik és megvédik Abháziát, amelynek függetlenségét ugyanakkor rajtuk kívül csak Nicaragua ismeri el.

Rajongással fogadták Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt Abháziában, a szakadár grúz területen. Akadt, aki őrangyalnak nevezte Putyint, aki koszorút helyezett el az 1991-92-ben Grúzia ellen harcoló abház szeparatisták emlékművén - derül ki a BBC beszámolójából.

Az orosz kormányfő még utazása előtt közölte, hogy közel 500 millió dollárt fognak költeni arra, hogy megerősítsék katonai bázisaikat Abháziában. Kijelentette azt is, hogy elkötelezettek a terület védelme és anyagi segítése mellett.

Moszkva tavaly augusztusban ismerte el hivatalosan Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét, miután háborút vívott a nyugati hatalmakhoz húzó Grúziával. Egyetlen más ország - a latin-amerikai Nikaragua - csatlakozott csak az elismeréshez, a többiek továbbra is Grúzia részének tekintik a két területet.

Putyin szerdai abháziai látogatását és a katonai erősítésről szóló nyilatkozatát felháborodással fogadta Grúzia. "Ez egy újabb provokáció", amelynek célja, hogy "fokozza a feszültséget a Kaukázus térségében" - idézte a hivatalos grúz reakciót a BBC.

Elítélte Putyin bejelentését Nagy-Britannia is, amely szerint az orosz szándék ellentmond a nemzetközi törekvéseknek, amelyek célja, hogy tárgyalásos úton oldják meg a térség konfliktusait.

KAPCSOLÓDÓ CIKK