Ólommérgezést kapott 600 gyerek Kínában

Vágólapra másolva!
Egy kínai ólomolvasztó üzem közelében hatszáz gyerek kapott ólommérgezést, közülük 166-ot kellett kórházba szállítani. A hatóságok ígéretet tettek arra, hogy kitelepítik a környéken élőket.
Vágólapra másolva!

Több mint hatszáz gyerek betegedett meg ólommérgezésben Kína keleti részén, feltehetően egy gyárból kiinduló szennyezés miatt - közölte az állami média. A tudósítás szerint 166 gyereket kórházba szállítottak, a többit otthon ápolják.

Az eset a Pekingtől délnyugatra elterülő Senhszi tartományban történt. Egy ólom- és cinkolvasztó üzem közelében lévő két faluból július óta egyre több gyereket vittek orvoshoz hasonló tünetekkel. A szülők arra panaszkodtak, hogy a kohó szennyezi a talajt, a levegőt és a vizet. A következő két évben a hatóságok a tervek szerint kitelepítik a gyár 500 méteres körzetében élőket, összesen csaknem 600 családot.

Kínában a környezetvédelmi előírások be nem tartása miatt mindennaposak az üzemi balesetek és a különféle szivárgások. Az elmúlt évtizedekben lezajlott hihetetlen ütemű gazdasági fellendülés nyomán rendkívül szennyezettek az ázsiai ország folyói.