Kommentárban foglalkozott a romák elleni magyarországi támadásokkal szombati számában a Die Welt című német konzervatív lap. A Krisztina Koenentől közölt, részben még a betiltások előtt készült kommentár szerint több demonstrációt is bejelentettek szombatra Budapesten, de "egyiknek sem tud igazán örülni az ember" - írta Koenen.

Az egyik egy megemlékezés Rudolf Hessről, Hitler helyetteséről, amit a magyar hatóságok betiltottak. A demonstrációt először a közlekedés akadályozására hivatkozva nem engedélyezték, "a náci felvonulás elleni egyértelmű állásfoglalás helyett - Magyarországnak erre kötelezettsége lenne az 1947-es párizsi békeszerződés szellemében" - áll a Die Welt kommentárjában. A másik demonstrációt különböző baloldali csoportosulások szervezték, részben a jobboldali radikálisok ellen, "részben a magyarországi cigányokat közel másfél éve rettegésben tartó cigánygyilkosságok miatti tiltakozásul" - írta a szerző.

Krisztina Koenen rámutat: "cigány szervezetek államilag szankcionált rasszizmusról beszélnek, egy polgárjogi aktivista a gyilkosságok hátterében meghúzódó felfogásról azt mondta, az azt szuggerálja, hogy a cigányok idegenek, a társadalom szemete, amit el lehet takarítani." E széles körben elterjedt nézet ellen tüntetni jó dolog. "Kevésbé jó, hogy már megint a baloldaliak szólítanak tüntetésre, akik a jobboldali szélsőségesek rutinos ellenjátékosaiként maguk is fogékonyak szélsőséges nézetekre, ezért kevéssé hitelesek. Végre a magát polgárinak nevező néppártnak, a polgári Magyarország jelentős részét valóban képviselő Fidesznek kellene erőteljes tiltakozásra szólítania, hiszen csak a polgárság vethet véget a rasszizmus és az erőszak rémálmának" - áll a konzervatív német lap vendégkommentárjában.

Mindemellett a Fidesz "végre kizárta a koalíció lehetőségét a jobboldali radikális Jobbik párttal", Sólyom László köztársasági elnök pedig "végre robbanásig feszült helyzetről beszélt és a cigányok védelmére szólította fel a társadalmat" - mutat rá a szerző. Írása végén Krisztina Koenen idézi Sólyom szavait, amelyek szerint ha nem lesz érezhető a szolidaritás, akkor valóban robbanásveszélyes helyzettel állunk szemben, majd megjegyzi: "helyes felismerés, akkor is, ha későn jött."