Újraindulhatnak a turistautak és a családegyesítő találkozók Észak- és Dél-Korea közt, miután Phenjan bejelentette, kész megnyitni a határt. A kommunista állam ugyanakkor atomcsapással fenyegette meg a délieket és az amerikaiakat egy hadgyakorlat miatt.

Észak-Korea vasárnap este bejelentette: megállapodás született Dél-Koreával való határa megnyitásáról, a turistautakat és családlátogatások engedélyezéséről. A határellenőrzés enyhítésére vonatkozó megállapodást azután tették közzé, hogy Kim Dzsong Il dél-koreai vezető pénteken tárgyal Phenjanban a dél-koreai Hyundai autógyár vezetőjével, Hjon Dzsong Unnal.

A kommunista ország közleménye szerint lehetővé teszik, hogy a dél-koreai turisták meglátogassák a Kumgang hegyet a keleti parton, vagy Kaeszong történelmi városát a nyugati part közelében. A phenjani kormány lehetővé teszi azt is, hogy találkozhassanak egymással a koreai háborúban 1950 és 1953 közt elválasztott családok tagjai.

A dél-koreai kormány tavaly júliusban állította le a turistautakat, miután északi katonák lelőttek egy háziasszonyt, aki egy katonai övezetbe tévedt. Az AFP francia hírügynökség emlékeztet arra, hogy ez több millió dolláros bevételkiesést jelentett a nukleáris- és rakétakísérletei miatt nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Koreának.

A feszült viszonyt jelzi azonban, hogy a bejelentést követően később a KCNA hivatalos hírügynökség jelentette, hogy az egész hadsereget és lakosságot riadókészültségbe helyezték a hétfőn kezdődő amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt. Phenjan azzal fenyegette meg az amerikaiakat és a dél-koreaiakat, hogy "kegyetlen és gyors" választ ad az esetleges provokációkra, akár nukleáris fegyverrel is. A hadgyakorlatban - amely a szöuli kormány szerint "rutinszerű" - tízezer amerikai és 56 ezer dél-koreai katona vesz részt.